Koszorúzás az emlékház udvarán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma égisze alatt működő szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékház újra ünneplő közönséggel telt meg január 16-án. A felvidéki és magyarországi vendégek a nagy palóc mesemondó születésének 176. évfordulóját ünnepelték a nagykürtösi járásbeli kisközségben.

Mint Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója rövid köszöntőjében kiemelte:

a magyar irodalom szempontjából különleges a 2023-as esztendő, számos jubileumot ünneplünk ugyanis ebben az évben.

„Idén nemcsak Petőfi – emlékév van. 1823 január 20-án született Madách Imre, Kölcsey pedig január 22-én befejezi a Himnuszt. Valamint idén húsz esztendeje vette át múzeumunk az emlékház működtetését”-  fogalmazott az emlékház udvarán tartott megemlékezésen.

Jarabik Gabriella (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hozzátette, immár két évtizede nemcsak próbálják megőrizni, hanem átadni is Mikszáth Kálmán szellemi örökségét.

Marta Kálovcová, Szklabonya polgármestere megjegyezte: Mikszáth egész életében kötődött szülőfalujához. „Kora gyermekkora óta örömmel hallgatta a helyiek történeteit, melyek felkeltették érdeklődését a történelem iránt, ebből is merített írói pályája során” – szögezte le a polgármester.

Marta Kálovcová

Fülöp Andrea, Magyarország besztercebányai konzulja szintúgy méltatta a 176 évvel ezelőtt született nagy palóc mesemondót.

„A fanyar humorú anekdotikus szerző a jó palócokat az egész világgal megismertette”

– húzta alá.

Fülöp Andrea

A hagyományokat követve Balogh Gábor, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának az elnöke, a megemlékezés társszervezőjeként tartotta a baráti pohárköszöntőt. Mint elmondta: jelentős és erős összefogás jellemzi a megemlékezés szervezését, lényegében ezzel az eseménnyel nyitják meg a kulturális rendezvények sorát a Nagykürtösi járásban.

Balogh Gábor pohárköszöntője

Az irodalmi jubileumokhoz kapcsolódva kifejtette: szeressük őket, becsüljük meg őket, hiszen munkásságuk és hagyatékuk iránytűként szolgál napjainkban is.

Mikszáth Kálmánról szólt Szászi Zoltán is. Beszédében főleg a mesemondó Mikszáthot elevenítette fel. Azt mondta, ameddig olvassák a műveit, nem felejtődik el, velünk marad hagyatéka és szellemisége.

A megemlékezést Balázs Attila mesemondó fellépése és az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola növendékeinek és tanárainak rövid műsora színesítette.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)