A párkányi székhelyű Vis Vitalis Klub február 12-én, vasárnap immár harmadik alkalommal szervezi meg a Párkányi Téli Futás sporteseményt. A sportkedvelők három különböző távon mérhetik össze erejüket. A jelentkezés már elkezdődött.

A február 12-én vasárnap 12 órától rajtoló versenyre 3 kilométeres, 6 kilométeres, valamint 9 kilométeres távra lehet regisztrálni. A verseny rajtja s egyben célja a város sétálóutcájában lesz. A versenyzők a város központjában 3 kilométeres távot tesznek meg. A 6 és a 9 kilométeres távra jelentkezők két, illetve három kört tesznek meg az említett szakaszon.

Mint a verseny hivatalos honlapján olvasható: a választott kilométereket a kijelölt úton futva, kocogva, de akár sétálva is teljesíteni lehet.

Hozzáteszik: a futás napján minden résztvevő egy chippel ellátott rajtszámot kap, melyet a külső ruházatra kell feltűzni. Ezeket a rajtszámokat a volt városi turisztikai információs irodánál lehet majd átvenni a verseny napján 11 órától.

A beérkező versenyzők teljesítményének kiértékelése folyamatosan zajlik. Január elején megindult a versenyre való nevezés, amely február 10-én zárul. A versenyzők 10 eurós nevezési díj ellenében az alábbi linken tudnak regisztrálni. Cikkünk megjelenésekor még több mint kétszáz jelentkezésre van lehetőség.

A Párkányi Téli Futás minden esztendőben egyedi érmeket biztosít a verseny résztvevőinek. Az érem egyik oldalán Párkány egy-egy nevezetes épületének sziluettje látható. A 2023-as futóverseny érmeit a kőhídgyarmati Batka Laura grafikus tervezte. Előlapján a sétálóutca legdominánsabb épülete, a Schiller-ház rajzolódik ki. „Éremsorozatunkban ez a harmadik érme, mellyel most a 110 éve épült gyönyörű homlokzatú régi kereskedőházra emlékezünk” – fogalmaznak a szervezők.

A III. Párkányi Téli Futással kapcsolatban további részletes információkat az alábbi honlapon olvashatnak.

A tavalyi sporteseményről szóló helyszíni beszámolónk ITT olvasható.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)