(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Közel háromszáz futó vett részt a február 12-én megtartott III. Párkányi Teli Futás sportversenyen. A Vis Vitalis Polgári Társulás által szervezett tömegsportrendezvény az eredmények mellett a mozgás szeretetéről és az egészséges életmód népszerűsítéséről is szól, nem szólva a közösségépítő erejéről.

„A fő célunk az volt, hogy sportolásra ösztönözzük a szűkebb és tágabb régió lakosságát, sportkedvelőit” – nyilatkozta Gyetven Melinda, a Vis Vitalis Polgári Társulás tagja.

Gyülekező a sétálóutcában (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A téli időponttal kapcsolatban kifejtette:

„az új esztendőt kezdjük egészségesen, sportolással, erre egy nagyszerű alkalom a februárban megvalósuló versenyünk.”

Mint jelezte: az egészséges életmód a lényeg, melyre a versennyel is motiválják a város lakosságát, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Megfelelő sportos öltözékben a téli időszakban is lehet aktívan mozogni, futni a természetben, vagy a város területén is – tette hozzá.

A Vis Vitalis civil szervezet szervezte az idei futást is (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az idei esztendőben is három távon lehetett teljesíteni a versenyt. Három, hat és kilenc kilométeres távra nevezhettek be a versenyzők. A futóverseny útvonala Párkány belvárosán haladt keresztül. A rajt-cél állomás a Sétálóutcában volt.

A versenytávokat Eugen Szabó, Párkány polgármestere startpisztollyal indította. A versenyen profi futók, sportegyesületek, baráti társaságok, intézmények, fiatal és idősebb generációk tagjai mind képviselték magukat. A futók zömmel Szlovákiából voltak, ám szép számmal érkeztek Magyarországról is.

Szabó Eugen köszönti a versenyzőket (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A három távon kívül korosztályok és nemek alapján díjazták a legjobb eredményt elért versenyzőket. A III. Párkányi Téli Futás minden egyes résztvevője egyedi éremmel és kis ajándékcsomaggal térhetett haza.

Az érmekkel kapcsolatban Gyetven Melinda elmondta: a rendezvénynek a sport mellett az is a célja, hogy a versenyzőkkel megismertesse Párkány épített örökségét. Így az egyes évfolyamok érmein a város jellegzetes épületei tűnnek fel.

A rajtnál állva (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az első évfolyam érmein a Duna-part és az esztergomi bazilika volt látható. A második évfolyaméra a Sétálóutca sarkán álló Takarékpénztár épülete, a mostani évfolyaméra pedig  a szintén a Sétálóutcában álló, idén 110 éves Shiller-ház került. Ez utóbbit a kőhídgyarmati Batka Laura grafikus tervezte, a 2022-es évit pedig Novák Bálint.

A szervezők már előre eltervezték a következő évtizedre az érmékre kerülő épületeket. „A sportolás mellett a futók Párkány történelmi épületeiről szóló éremsorozattal is gazdagodnak” – szögezte le.

Elindultak az egyik táv versenyzői (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A 3 kilométeres táv összesített eredménye ITT olvasható. A 6 kilométeres táv összesített eredménye ITT tekinthető meg. A 9 kilométeres táv összesített eredménye ITT található.

További részletek a Vis Vitalis Klub honlapján olvashatók. A rendezvényről további fotók a Vis Vitalis Futás közösségi oldalán tekinthetők meg.

A díjátadás pillanata (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)