A Szabadságharc című színpadi játék Arany és Petőfi barátságáról (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

A magyar kultúra napját évek óta január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be nemzeti imánk, a Himnusz szövegének megírását. 200 éve, 1823. január 22-én került sor erre, ebben az évben tehát még nagyobb jelentőséggel bír minden egyes megemlékezés, melynek során magyar kultúránk nagysága előtt tiszteleghetünk.

Nagykaposon január 20-án a Szabadságharc című színpadi játékkal emlékeztek meg az évfordulóról a szervezők. A Csemadok Nagykaposi Alapszervezete és a Nagykapos és Vidéke Társulás a városháza dísztermében tartotta megemlékezését. A jelenlévőket Gilányi István, a Csemadok vezetőségi tagja köszöntötte e jeles évfordulón.

A kétszereplős dokumentarista dráma Arany János (Kálló Béla) és Petőfi Sándor (Tóth Péter Lóránt) barátságán keresztül nyújtott bepillantást a két költő, s egyben barát mindennapi életébe, nehézségeibe, örömeibe.

A darabot játszó két színész emberi oldaláról mutatta be a magyar irodalom legendás barátságát, miközben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei is megelevenedtek.

A színpadi játék színészeit kérdezik a nézők az előadás után (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

Az idei magyar kultúra napi megemlékezésünk is remek alkalmat nyújtott arra, hogy tudatosítsuk és kiemeljük, bővelkedünk kulturális és szellemi értékekben, nagyságokban. Íróink, költőink, művészeink, tudósaink sokat adtak a világnak, vannak hagyományaink és gyökereink, melyekből bátran meríthetünk a magyar kultúra és jövő építéséhez.

(Vályi Edit/Felvidék.ma)