Fotó: Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia FB

Idén ünnepli alapításának 975. évfordulóját a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia, ez nem a templom korát jelzi, hanem azt, hogy 1048 óta létezik itt folyamatosan keresztény közösség, “élő kövekből élő szentély” – hangsúlyozta az évfordulós eseményekről tartott keddi sajtótájékoztatón Osztie Zoltán plébános.

Osztie Zoltán plébános elmondta: közösségük ebben az évben az alapítás mellett megemlékezik arról is, hogy a templom főoltára 1948-ban készült el, valamint szintén 75 esztendeje hangzott el ott Mindszenty József bíboros beszéde. A bíboros akkor úgy fogalmazott, ez a közösség “elbeszél, tanít és végül elvezet az örök élet felé” – idézte fel Osztie Zoltán.

A plébános a tanítással kapcsolatban kiemelte: mindenre megvan a válasz az egyházban, a társadalom összes mai kérdésére. “Egy istentelenné lett világban, amely megtagadja keresztény gyökereit, mi vagyunk a remény letéteményesei, istenpártiak és emberszeretők vagyunk, a jövőbe tekintünk, Krisztus követségében járunk” – fogalmazott Osztie Zoltán.

Fotó: Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia FB

Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, a templom zeneigazgatója kifejtette: a főplébánia zenei múltjához méltó, színes ünnepi programokat igyekezett összeállítani, úgy, hogy azok minél szélesebb kört tudjanak megszólítani, például kilenc tematikus koncerten felcsendül a Liszt-életmű.

Aranyossy Mihály turizmusért és kulturális eseményekért felelős helyettes gondnok arról beszélt, az emlékév eseményei három mérföldkő köré csoportosulnak:

a Molnár C. Pál által alkotott főoltárt a festő születésnapján, április 28-án ünneplik majd, a 975 éves plébánia négynapos búcsúja augusztus 12-től 15-ig tart, Mindszenty József bíboros beszédét pedig november 3-án idézik fel.

A tájékoztatóra készült sajtóanyag szerint az említett fő programok mellett szerveznek számos előadást, zarándoklatot és lelkigyakorlatot, orgonafelvételeket adnak ki CD-n, lesz jótékonysági hangverseny az energiaválság károsultjaiért, filmvetítés, valamint könyvbemutató is.

Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia 975 éves fennállásának jubileumi esztendejére nemzeti lobogót adott át dr. Osztie Zoltán plébános és gyülekezete részére.

„A belvárosiak közösségének fontos pillérét alkotják, legutóbb a háborús helyzet miatt Rahó testvérvárosunk megsegítésére indított adománygyűjtésben tapasztalhattuk meg nagylelkűségüket, példás összefogásukat. A cselekvő közösség erejét hirdeti a gyülekezetnek otthont adó templomépület lenyűgöző rekonstrukciója is – amelyhez nagy örömünkre a Belváros Önkormányzata is hozzájárulhatott –, a megújítást a közelmúltban az építész szakma nívódíjjal ismerte el. Idén a jubileumhoz méltó, igazán lélekemelő programsorozat várja az érdeklődőket, amely keretében megismerhetik a csodálatos templomot és a nagyszerű közösségét” – írta közösségi oldalán Szentgyörgyvölgyi Péter.

(mti/Felvidék.ma)