Január 19-én távozott az élők sorából Mécs Imre, akit 1956-os szerepvállalása miatt halálra ítéltek, de mégsem végezték ki. Egyszer találkoztam vele a magyar országgyűlés épületében, ahol interjút adott nekem híres nagybátyjáról, Mécs László papköltőről. Még többször találkoztunk különböző rendezvényeken, de most nem személyes élményeimet kívánom megosztani Tisztelt Olvasóimmal. A Kassán élő Ossza Istvánnal, az elhunyt másodunokatestvérével beszélgettem róla, aki gyermekkora óta ismerte és figyelemmel kísérte pályáját, néhanapján telefonon felhívta.
Mécs Imre édesanyja, Klári néni és édesanyám legközelebbi rokonnak tekintették egymást – kezdi Ossza –, ezért a nyarakat általában együtt töltöttük Budapesten, Királyhelmecen vagy a Magas-Tátrában. A Mécs családra úgy emlékszem kora gyermekkorom óta, mint a legszeretettebb rokonokra.
Emlékszem egy budapesti családi összejövetelre, ahol Mécs László papköltő édesapámnak szavalta Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című versét, hálából, amiért édesapám megmentette az 50-es években a költő Királyhelmecen lefoglalt könyvtárát. Józsi bácsi – akit mindenkit Mécs László néven ismert – lenyűgöző hatást tudott elérni szavalatával.
Ilyen nagy hatást gyakorolhatott unokaöccsére, Imrére is, keresztény-kuruc meggyőződésével, hitével, rendíthetetlenségével és szabadságszeretetével. Ahogy a költő nagybácsinak küldetéstudta volt, ezt ő is átvette.
Imre pályafutását úgy érthetjük meg, ha ismerjük a magyar nemesi osztály lelkesedését, Isten, haza, család hármasságát. A Horthy-korban született 1933-ban. Mélyen vallásos nevelést kapott. Édesapja dr. Mécs Imre, a MÁV-kórház belgyógyász-főorvosa volt. Édesanyja Lengyel Irén Klára nyelvtanár Királyhelmecről származott, ahol én felnőttem.
Természetes volt, hogy az 56-os események kapcsán ő a budapesti műszaki egyetemen vezető szerepet játszott. Elmondása szerint, azokban a napokban mintha eltűnt volna az ÁVÓ terrorja, szabadabban lehetett lélegezni. Ezt használták ki a diákok követeléseik megfogalmazására. Szabad, független, semleges Magyarországot követeltek a ruszki kommunista elnyomással szemben.
A forradalom napjaiban becsöngettek Mécsék lakásán. – Kit keres? – Mécs László költőt! A költő megjelent az ajtóban és felismerte korábbi vizsgálótisztjét. – Miért jöttél édes fiam, letartóztatni? – Bocsánatot kérni jöttem. – Gyere be, ülj le, igyál meg egy pofa bort! Mi indított arra, hogy bocsánatot kérj? – Nyugatra távozom, itt hagyom ezt a piszkos kommunizmust!
Nagybátyja, a költő, aki nemrég szabadult a börtönből, figyelmeztette Imrét, hogy rendkívül veszélyes az ellenállás, jobb ha külföldre távozik. Ennek ellenére a véres megtorlás napjai után is otthon maradt és 1957-ben le is tartóztatták.
BZ: Paradox módon az ÁVO-s nyugatra távozott, a szabadságharcos otthon maradt!
OI: Erről még beszélünk!
A kommunista rendszer elleni felkelés vezetésének vádjával halálra ítélték. A siralomházból édesanyjának írt levelében párhuzamot vont Árpád-házi Szent Imre és saját sorsa között.
„Fiatalon kell meghalnom a hazámért, mint ahogy ezt Szent Imre is tette.” A kegyelmet számára Kodály Zoltán zeneszerző, a család barátja könyörögte ki Kádár Jánostól. Jellemző kommunista kegyelem volt! „Kegyelemből életfogytiglan!” – ahogy ő mondta.
Mivel szinte az egész magyar tudományos és műszaki elitet becsukták, Kádár börtöneiben fordítóirodák működtek, ahol a legújabb tudományos-műszaki irodalmat fordították magyarra. Imre is ezt csinálta 1963-ig, amikor jött az újabb kommunista „kegyelem”: az Amerikai Egyesült Államok 900 millió amerikai dollárt adott kölcsön Magyarországnak azzal a feltétellel, hogy szabadon engedi a politikai foglyokat. „Pénzen vett szabadság!” Úgy is nézett ki! Rendőri megfigyelés és a polgári jogok megvonása járt vele!
Szabadulása után nemsokára megnősült. Esküvője rendszerellenes tüntetésbe torkollt, mert ott tömegével jelentek meg egykori harcostársai.
Ám ez az ellenzéki lelkesedés egyre lanyhult. A 70-es, 80-as években Imre fáradhatatlanul látogatta régi harcostársait, de a korszak nem kedvezett a forradalmi hangulatnak, az emberek elfásultak. A munkásokkal beszélve kiderült, a kádári Magyarországon az ellenzékiség a rendszer szidásában merül ki.
Nem tudott belenyugodni, hogy a magyar társadalom lassan megbékél a langymeleg, kádári puha diktatúrával. A szerencsésebb Lengyelország melletti tüntetéseket szervezett. Aláírta a Charta 77 bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot.
Egyetlen jobboldali ellenzékiként 1975-ben kapcsolatba került a baloldali demokratikus ellenzékkel. Mivel a jobboldali ellenzék már nem létezett, mert áldozatul esett a szovjet megszállásnak, a baloldalon találta magát. 1983-ban volt bajtársa temetésén elmondott beszédéért rendőrségi figyelmeztetésben részesült és elbocsátották állásából.
Kiszabadulása után együttműködött az Amnesty Intertion-nal (AI).
Nyelvtudásának köszönhetően tett azért, hogy a nyugati közvélemény megismerje a kádári rendszer kétszínűségét. Figyelmeztetett, hogy a politikai foglyoknak csak egy részét engedték szabadon és továbbra is üldözik őket.
Ezt az együttműködést az AI-vel és az Egyesült Államok jogvédő szerveivel végig fenntartotta, ezt is a magyar szabadságharc fontos elemének tekintette. Neki köszönhető, hogy a kádári rendszer nem tehetett meg bármit. Innen datálódik erős euroatlanti elkötelezettsége.
Egy másik szerencsés körülmény is szerepet játszott abban, hogy tevékenysége sikeres lehetett. Anyai nagybátyja, Lengyel László jogász Joe McCarthy Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságában dolgozott, később Richart Nixon amerikai elnök tanácsadójaként tevékenykedett.
Mindez bizonyos védettséget jelentett számára az egyik oldalon, a másikon viszont elemzéseit komolyan vették.
BZ: Mégis, ilyen jobboldali gyökerekkel és meggyőződéssel hogyan lett először az SZDSZ tagja, majd MSZP-s politikus?
OI: Szerintem 1975-ben csatlakozott az akkor formálódó demokratikus ellenzékhez, amely általában baloldali gondolkodókból állt. Közvetlen harcostársa volt ifj. Rajk László, a kivégzett kommunista belügyminiszter fia. Így körülötte kezdődött formálódni az a csoport, mely később Szabad Demokraták Szövetsége néven lett ismert, s eleinte erősen antikommunista és szovjetellenes volt. Jelszavukat Imre fogalmazta meg 1956-ban: „Ruszkik haza!”
BZ: Az SZDSZ később összeállt a Magyar Szocialista Párttal (MSZP) és Mécs is annak a képviselője lett. Ezt mivel magyarázod?
OI: Az akkor uralkodó MSZP Putyin zsebében volt, az ország megmentése érdekében ezt transzformálni kellett kriptokommunista pártból euroatlanti liberális párttá. Ezt az amerikai parancsot Mécs Imre hajtotta végre!
BZ: Ennek a témakörnek boncolgatásáról most el kell tekintenünk. Hogyan tekintesz most rá?
OI: A politikai őrületből mindig szeretett családjához menekült, keresztény hitét is családcentrikusságban élte meg. Az Úr megadta neki a pátriárkai kort, szerettei körében érte a halál.
Mindenkori jelszava volt: „Szabadság nélkül nem lehet élni!”
Mindig kiállt bajtársai mellett és a forradalom tisztaságát is védelmébe vette, amikor azt hamisan antiszemitizmussal vádolták.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
