A Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának épülete Kassán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága szerdán befogadta Zuzana Čaputová államfő beadványát a Btk. 363-as paragrafusával kapcsolatban. Čaputová annak megvizsgálását kérte, hogy a szóban forgó paragrafus megfelel-e az alkotmánynak.

A bíróság egy eljárásba vonta össze az államfő beadványát azzal a 2021-es beadvánnyal, amellyel a 363-as paragrafust parlamenti képviselők egy csoportja támadta meg az Alkotmánybíróságon.

Az államfő érvelése szerint a paragrafus jelenlegi megfogalmazása túlzott hatásköröket biztosít a főügyésznek arra, hogy beavatkozzon a bíróságok függetlenségébe.

Javaslata a Btk. 363-as és 367-es paragrafusát érinti, az Alkotmánybíróság a teljes beadványt elfogadta.

Zuzana Čaputová szerint meg kell őrizni a bíróságok függetlenségét. „Főképpen egy olyan fiatal demokráciában, mint a szlovák. A bíróságok tevékenységének relativizálását lehetővé tevő törvényi szabályozásnak korlátozottnak, kiegyensúlyozottnak és világosnak kell lennie. A 363-as paragrafus jelenleg nem biztosítja ezt az arányosságot” – hangsúlyozta.

Az államfő rámutatott, hogy a főügyész 363-as paragrafus alapján hozott döntéseit nem lehet felülvizsgálni, és ez a jogi helyzet aránytalan előnyt biztosít egyetlen személy felülvizsgálhatatlan jogvéleményének az igazságszolgáltatás láncolatában.

(TASR/Felvidék.ma)