Naszvad első írásos említése 1269-ből származik, az esztergomi érsek udvarházának birtokleírásában szerepel, Naswod néven. Ennek a falunak az őse a tatárjáráskor elpusztult. Naszvad egészen 1848-ig érsekségi birtok volt, az érseki kiváltságok kedvezményezettje.
A 15. században vásártartási, mezővárosi jogokat kapott, vizahalászatának köszönhetően igen jelentős településsé nőtte ki magát. A török hódoltság alatt is sokat szenvedett. A települést a 20. század történelmének sorsfordító eseményei sem kerülték el. A lakosságcsere átrendezte az etnikai arányokat, az államosítás és a szövetkezetek megalapítása pedig a tulajdonjogi viszonyokat. Mégis képes volt fejlődésre.
A közelmúltban „Falutól a városig” címmel jelent meg Haris József, Naszvad egykori polgármesterének rendkívül átfogó kötete, melyben a nagyközség fejlődésének jelentős, illetve kevésbé ismert történéseit mutatja be 1976-tól 2018-ig.
„Nem tartom magamat írónak, inkább az események krónikása próbáltam lenni, hogy megörökítsem egy közösség fejlődését az önkormányzat vezetőjeként eltöltött időm alatt. Kihívás volt számomra a közösség javát szolgáló tenni akarás abban a községben, melyben felnőttem, tovább növelni mindazt az értéket, amit az előző generáció a múltban már megvalósított. Ennek tudatában felmerül a kérdés, mi a legnagyobb jutalom számomra, a sikerélmény a jól végzett munkából, a naszvadiak büszkesége falujukra, amely a fejlődésnek köszönhetően 2020-tól városi rangra emelkedett” – írta előszavában a volt polgármester.
A Naszvad község rövid története fejezetből kiderül, miért volt oly népszerű a vizahalászat, és hogy a halból még Mátyás király lakomájára is jutott, mi több, a naszvadi vizák Regensburgba, a püspöki udvarba is eljutottak és halszállítmányt vittek rendszeresen az érsekújvári katonai helyőrségre.
A mezőgazdaság kollektivizálását követően a község élete helyrerázkódott, és lassacskán a falu lakosai között a társadalmi élet is normalizálódott. A 70-es évek elején a községre a zöldségtermesztés intenzív fejlődése volt a jellemző, amely egészen a 20. század végéig a falu, illetve a lakosok boldogulását jelentette.
1971-ben Tóth Miklóst választották meg a helyi nemzeti bizottság elnökévé. A fiatal, ambiciózus elnöknek fő feladata a falu korszerűtlen infrastruktúrájának a helyrehozása volt, főleg a helyi közutak, hiányoztak a lakásépítési területek, szükséges volt a gáz bevezetése és még sorolhatnánk.
Sok szó esik a „Z” akció keretében végzett brigádmunkákról. 1976 és 1990 között valósult meg a közutak aszfaltozása, a ravatalozó felépítése, a bölcsőde, a közlekedési játszótér, a futballpálya felújítása, a gázvezeték bővítése, az alapiskola kézilabdapályája fölé tető került, felépült a helyi nemzeti bizottság épülete, majd az irodaépületéhez vezető közutak. 1983-1984 között épült a 7 lakásos közösségi lakóház, a szolgáltatások háza, a Naszvad – Gúta útvonal. 1987-1989 között a Naszvadi Körzeti Egészségügyi Központ, megvalósult a nyugdíjasklub felújítása.
Az 1990-es év fordulópontot jelentett a helyi közigazgatásban is. Első lépésben 1991 elején azonnal dolgozni kezdtek azon ingatlanok leltározásán, amelyek átruházhatók az önkormányzat tulajdonába.
Így jött létre az elképzelés, miszerint a leendő ipari övezetre a falu északkeleti felén, a fürdőre és az üdülőterületre a falu délnyugati részén jelöltek ki területeket.
1991-ben fejeződött be a déli és az anyalai vízvezeték-rendszer bővítése, felépült a társult üzleti egységek épülete, a kultúrközpont előtti parkoló és átépítésre került a ravatalozó. 1994-1997 között épült a szennyvíztisztító és a futballpálya fedett lelátója.
1995-1998 között alkották meg a község címerét, majd a további szimbólumokat. Miután elkészültek 1988. szeptember 20-án felszentelték a római katolikus templomban és még aznap a község lakosainak a kultúrközpont épületében tartott nyilvános találkozóján használatba vették. A szimbólumokkal átvették a falu jelszavát: Labore et concordia- Munkával és összefogással.
1997-ben készült el az 1947-1948 között kitelepített lakosok emlékműve. A település több mint 2600 lakosát telepítették át Magyarországra és mintegy 700 állampolgárt deportáltak Csehországba.
2003 -2005 között valósult meg a tájház és újabb 27-lakásos bérház. Ezt követte egy 12-lakásos és 18-lakásos bérház átadása. 2008-ban úrnafalat építettek a temetőben, a vegyes használatú sportpálya műgyepet kapott és felújították a sportcsarnok talaját is.
2011- 2012 között valósult meg a Pro Future építkezés, a falu központjának a revitalizációja 714 000 euró értékben, amelynek ünnepélyes átadására 2012. október 18-án került sor.
A szerző a könyv végére hagyta a Naszvadi termálfürdő kiépítésének történetét, amelynek ötlete 1968-ban merült fel, de csak 2018-ban, tehát mindent összevetve 50 év múltán valósult meg és ünnepélyesen 2019 júliusában avatták fel.
Az ipari park működése nagyban hozzájárult a munkanélküliség csökkentéséhez és jelenleg 400 embernek ad munkát.
Az 1990-es önkormányzati választások után alakultak ki fokozatosan az új, külföldi baráti kapcsolatok, konkrétan magyarországi önkormányzati testületekkel.
Alapvetően minden új partnerség az 1947 és 1948 közötti történelmi eseményeken alapult. Kötetlen baráti kapcsolatok épültek ki Felsőszentiván, Rém, Csávoly, Bácsbokod, Nagyigmánd, Bőszénfa, Szentlászló, Szulok községekkel, majd Kiskőrös városával.
A 21.század elején Naszvad erőteljes fejlődésével elérte azt a stádiumot, amikor már megfelelt a városi rang megszerzésének. A sok előkészületi formaság után 2019-ben a lakosok és vendégek nagyszámú részvételével zajlott a téren a Naszvad falu várossá nyilvánítása.
A könyv értékes lehet a fiatalabb nemzedéknek is, akiknek nem volt alkalmuk megtapasztalni a kiadványban leírt eseményeket.
Közel ötven éves időszakról van szó, amely során elmondható, hogy ebből a kifejezetten mezőgazdasági jellegű faluból Dél- Szlovákiában megszületett az egyik legéletképesebb és legfiatalabb város.
Miriák Ferenc/Felvidék.ma
A nyitókép Asztalos Árpád felvétele.
