Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ötödik évfordulója van. A szabad és független sajtó a demokrácia egyik pillére. Egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy a kormány képviselői verbálisan támadják azokat az újságírókat, akik rávilágítanak a visszaéléseikre – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) megbízott miniszterelnök.

A kormányfő hétfőn találkozott azoknak az újságírószervezeteknek a képviselőivel, akik a Media Freedom 2023 nemzetközi konferenciára érkeztek Pozsonyba.

„Meggyőződésem, hogy korrekt és konstruktív kommunikációra van szükség a politikusok és az újságírók között. Segítenünk kell a médiába vetett bizalom megerősítését, annál is inkább, mivel hibrid hadviseléssel és dezinformációkkal kell szembenéznünk” – mondta Heger.

Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ötödik évfordulója kapcsán a kormányfő a nemzetközi újságírószervezetek képviselőivel arról beszélgetett, hogy milyen intézkedések érvényesek Szlovákiában, amelyek garantálják, hogy az újságírók szabadon és biztonságban végezhessék a munkájukat.

A külföldi delegáció elismerően nyilatkozott a médiatörvény terén elért eredményekről.

„Még ma sem ideális a helyzet, de úgy látjuk, pozitív elmozdulás történt. Ezt bizonyítja az is, hogy Szlovákia minden évben előrelép a Riporterek Határok Nélkül (Reportéri bez hraníc) szervezet által évente elkészített sajtószabadsági indexben” – mondta Heger.

A kormányfő rámutatott, hogy 2021-hez képest tavaly nyolc helyet javított Szlovákia, a 180 ország közül a 27. helyen állt.

Forró Krisztián megemlékezése

„Öt évvel ezelőtt lebénult a falunk. Értetlenül álltunk a szörnyű tragédia előtt, amelyben két ártatlan ember életét vették el erőszakkal, mert hittek egy szebb, tisztább és becsületesebb világ eljövetelében, és ezért tettek is.

Emlékezzünk, és tegyünk azért, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló! ” – írta közösségi oldalán Forró Krisztián, a Szövetség párt elnöke.

(tasr, Felvidék.ma)