Megjelent az Ipolyság és környéke eseményeit összefoglaló Honti Lapok regionális havilap ferbuári lapszáma. Az alábbiakban a tartalomból válogattunk.

Nagyböjtre készülve  Hlédik László atya osztja meg a böjtkezdő gondolatait a címlapon.

Beszámolnak a képviselő-testület életéről, tárgyalásairól, tanulmányi útjairól. Közéletnél maradva, ismertetik a január 21-ei népszavazás helyi eredményeit, továbbá közlik a városi önkormányzat mellett működő szakbizottságok összetételét.

A lap búcsúzik Belluš Imre nyugállományú tanártól, fordítótól, a lap egykori levelező szerzőjétől. Ki fogja kifizetni az ambuláns szektor megemelt költségeit? – erre a kérdésre keresi a választ a szerkesztőbizottság új tagja, Ismail Regina.

Csáky Károly tollából a város megbízása alapján hézagpótló helytörténeti kiadvány jött létre. Az Ipolyság, a mi városunk helytörténeti olvasókönyv elsősorban a helyi tanintézmények diákjainak készült.

Dr. Kiss László orvostörténész köteteit mutatták be az Ipolysági Városi Könyvtár épületében. Ugyancsak ez az intézmény adott otthont a Winter – vakáció kötet ismertetésének is.

A Honti Lapok igyekszik beszámolni a környék eseményeiről, a községek életéről. Így a februári lapszámból megtudhatjuk, hogy új ólomüveg ablakokkal gazdagodott az ipolyviski katolikus templom. Január végén a Csehországba kitelepített és deportált ipolyviskiekről emlékeztek meg a faluban.  Sikeres gyermek az iskolában címmel szakelőadásra került sor Ipolyvisken.

A lap röviden beszámol a szklabonyai Mikszáth Kálmán-megemlékezésről, valamint Lőrincz Aranka a magyar kultúra napja alkalmából kapott rangos kitüntetéséről.

A 25 éves Vásárhelyi Kerámia Szimpózium tárlatán az ipolysági Kutak Adrienn kerámiaalkotásai is megjelentek. Kiállításoknál maradva, az ipolysági Simonyi Lajos Galériában Biai Föglein István alkotásaiból nyílt tárlat.

A magyar kultúra napja alkalmából Budapesten járták a helyi tanintézmények diákjai.

A februári lapszámban számos helytörténeti írás is olvasható. Dr. Kiss László például a lourdes-i kegyhely honti vonatkozásairól ír. Folytatódik a helyi zsidóság életét bemutató Örökmécses sorozat. S olvashatunk a száz évvel ezelőtti ipolyviski templomrenoválásról is. Eseményajánló is bekerült a legújabb számba.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)