Száz éve 1923. március 9-én lett ismét Magyarország része Szentpéterfa, miután a trianoni békediktátum aláírását követő határmódosítások eredményeként másik kilenc vasi falu: Alsó- és Felsőcsatár, Kis- és Nagynarda, Magyar- és Németkeresztes, Horvátlövő, Ólmod és Pornóapáti is visszatért. A magyar közmédia több adásában is foglalkozott az évfordulóval, közülük legrészletesebben az m5 Ez itt a kérdés c. műsor történész kerekasztal- beszélgetése.
Gulyás István műsorvezető korabeli filmhíradó részletével illusztrált bevezetője után az előzmények bonyolultságára mutattak rá a résztvevők, ugyanis napjaink felszínesebb történelmi ismereteiben keveredik a Nyugat-magyarországi fegyveres felkelés, a Lajtabánság kikiáltása és felszámolása, a soproni népszavazás, valamint az antant-bizottság előtti lakossági meghallgatás egymást követő eseménysorozata, amelynek végeredménye a száz évvel ezelőtti visszatérés ünnepe.
A nemzetfőhajtása azonban 2014-ben vált teljessé, amikor az Országgyűlés törvénybe iktatta Szentpéterfa díszítő jelzőjét: Communitas Fidelissima – a leghűségesebb település.
Nánay Mihály a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa arra mutatott rá, hogy a történelmi Magyarországtól elcsatolt területek közül a Nyugat-magyarországi volt a legbizonytalanabb, s ennek osztrák követelése és katonai megszállása kicsit még ma is rányomja bélyegét kapcsolatainkra.
Botlik József történész, aki számos könyvben publikálta igen alapos kutatásait a Nyugat-magyarországi kérdésről, úgy látja, hogy a Rongyos Gárda, amely a megszállók ellen fegyveresen kelt fel, annak megítélésével kapcsolatban a magyar történetírásban még mindig érezhető a bizonytalanság. Az ő véleménye szerint hősök voltak és hazafiak.
Veszprémy László Bernát történész is úgy vélekedett, hogy voltak „hóbortos”-nak tartott elemek, akik nem nyugodtak bele a megszállásba, és vállalták a kockázatot, de a kérdés megoldásához kellett a másik oldal is: gróf Bethlen István miniszterelnök személye, aki szót tudott érteni az antant hatalmakkal, és le tudta szerelni a felkelőket is.
Fiziker Róbert a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa is a Horthy-rendszer megszilárdításának kormányzati szereplőit, elsősorban gróf Bánffy Miklós külügyminiszter személyiségét emelte ki, mint akinek középutat kereső politikája vezetett eredményhez a velencei tárgyalásokon a soproni és Sopron környéki népszavazás elrendelésével.
Az események időrendjére újból és újból rámutattak a történészek.
Botlik József szerint az osztrákok már 1918 őszén követelték Pozsony, Moson, Sopron és Vas vármegyék németek által lakott területeit. Ezekből Pozsonyról a trianoni diktátum „gondoskodott”, de a többire igényt tartott Bécs.
Bár a Burgenland elnevezés először 1919-ben jelent meg és 1921 után lett hivatalosan az új osztrák tartomány neve, voltak osztrák történészek, akik megpróbálták már a középkorig visszavezetni a nevet is, a terület hova tartozásának történetét is.
Ausztriának, mint a háború vesztesének területi igényét a másik vesztessel, Magyarországgal szemben, a Bethlen-kormány pénzügyminisztere, Hegedűs Lóránt ahhoz hasonlította, mintha két haldokló feküdne a földön, de az egyik még benyúl a másik zsebébe és kilopja az aranyóráját.
A trianoni döntést, amely tehát Ausztriának ítélte Magyarország nyugati sávját, Horthy Miklós és kormánya kénytelen volt elfogadni,
annál kevésbé fogadta el a Prónay Pál háborút megjárt alezredes vezetésével alakult Rongyos Gárda, amely a területre bevonult osztrák csendőrség ellen 1921 augusztus végén felkelést indított Sopron és környékén, majd kikiáltotta a Lajtabánság köztársaságot.
Ezt követte a velencei egyezmény október 11-én a győztes nagyhatalmak és Bánffy Miklós külügyminiszter között az érintett területen engedélyezett népszavazásról, s ennek fejében a Lajtabánság felszámolásáról.
Az 1921 decemberében tartott népszavazáson 65.08 % voksolt Magyarország mellett, amit elfogadott az antant, és 1922. január 1-én Sopron és környékén nyolc falu hivatalosan visszatérhetett.
Minthogy korábban Ausztria és Magyarország között nem volt határ, ekkor kezdődött el a határmegállapító bizottságok tevékenysége, amely munkát Nánay Mihály teljesen korrektnek minősített, jóllehet nem volt könnyű. A magántulajdon szentsége azonban érvényesült mindkét oldalon: a kettős birtokosság rendszeréhez senki nem nyúlt a 2. világháború végéig akár nagybirtok, akár parasztgazdaság zavartalan működtetéséről volt szó.
Magyarországot még 1922-ben felvették a Népszövetségbe, ami Fiziker Róbert szerint gróf Bethlen István miniszterelnök politikai tekintélyének és Bánffy Miklós diplomáciájának volt köszönhető, s ez után már nem a győztes nagyhatalmak, hanem a Népszövetség döntött az újabb népszavazásról.
1923. január 10-én kezdődtek el a meghallgatások az érintett, ezúttal a korábbi Vas vármegyétől elcsatolt falvakban, és márciusban fejeződtek be.
Eredményeként Alsó- és Felsőcsatár, Kis- és Nagynarda, Magyar- és Németkeresztes, Horvátlövő, Ólmod és Pornóapáti visszatért Magyarországhoz, majd Szentpéterfa is kiállt elvett hazája mellett, s 1922. március 9-én a tíz, zömében horvát lakosságú vasi faluval gyógyult egy trianoni seb, amit a kerekasztal résztvevői a politikai realitás és a helyi kezdeményezés együttes győzelmének neveztek.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
