Illusztráció: Pixabay.com

Évente több százmillió eurót költünk a mélyszegénységben élők felzárkóztatására, de azt kell gondolnom, hogy ez ablakon kidobott pénz, mert hiányzik egy hosszú távra szóló elképzelés. Mindenki tisztában van azzal, hogy a megoldás az oktatáson keresztül vezet, de ebben sincs előrelépés. Az EU illetékesei már évek óta egyre erőteljesebben figyelmeztetnek a szegregáció megszüntetésének, vagy legalább csökkentésének szükségességére, de ezen a téren sem jeleskedünk.

A napokban olvastam egy figyelemreméltó dolgozatot Ibos Emese tollából (Napunk, 2023. 03. 07). A szerző felhívja a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy „az elmúlt tíz évben a szlovákiai magyar alapiskolákból közel 3600 olyan diák kerülhetett ki, akik nem szereztek alapiskolai végzettséget”, tehát foglalkoztathatatlanok. Csak az elmúlt tanévben 288 fiatal hagyta el az alapiskolát a 9. osztály befejezése előtt, tehát nem tud tovább tanulni, szaktudást szerezni és munkába állni.

Mi lenne/lehetne a megoldás?

A közoktatás jelenlegi gyakorlata szerint a tanulónak kell alkalmazkodnia az iskolához, az iskolában folyó képzéshez. Ha erre képtelen, vagy felkészületlen, akkor speciális iskolába kényszerítjük, tehát elkülönítjük a többi átlagos gyerektől.

A speciális iskola viszont zsákutca. Onnan már nincs visszaút az oktatás standard világába.

 

Az átlagostól eltérő gyerekek (szociálisan hátrányos családokból származók, sajátos nevelési igényűek, stb.) befogadását az osztályközösségekbe integrációnak nevezzük. Az integrált (befogadott) gyerekektől elvárjuk, hogy illeszkedjenek be, alkalmazkodjanak a közösséghez.

A roma gyerekek többsége erre az alkalmazkodásra, beilleszkedésre képtelen, és talán nem is akar alkalmazkodni. A megoldást valószínűleg az integráció magasabb foka, tehát nemcsak a befogadás, hanem az elfogadás jelentheti. A szakirodalom ezt nevezi inklúziónak.

Szlovákiában az alkalmazkodni képtelen gyerekek többsége szociálisan hátrányos vagy halmozottan hátrányos, roma családból származik, és felkészületlenül kerül be a számára teljesen idegen iskola világába. Hiányos szociális kompetenciákkal rendelkezik, és nem ismeri az alapvető higiéniai szokásokat sem. Sem nyelvileg, sem érzelmileg nincs felkészülve a beiskolázásra. Nincs tisztában a tanulás szükségességével, és a szülők sem értékelik a megszerezhető műveltséget. Az iskolát kötelező nyűgnek tekintik, ezért az oktató-nevelő munkában az iskola nem számíthat a támogatásukra.

Gondot jelent, hogy az iskolák többsége sincs felkészülve a roma gyerekek befogadására. A pedagógusok többnyire negatív tapasztalattal rendelkeznek a roma gyerekek oktatásával, nevelhetőségével kapcsolatban.

A többségi gyerekek szülei is idegenkednek a roma gyerekek befogadásától. Attól félnek, hogy a tanítás folyamán a gyerekeikre kevesebb figyelem jut majd, mert a pedagógus a szociálisan hátrányos helyzetű családból érkező gyerekekkel lesz kénytelen sokkal többet foglalkozni.

A szülőket meg kell győzni arról, hogy az inkluzív oktatásban ugyanolyan bánásmódban és figyelemben részesül minden csoport, tehát a kiugróan tehetséges, a jól haladó, a legkülönbözőbb szociális háttérrel rendelkező, a jómódú, a hátrányos helyzetű, a más etnikumhoz tartozó stb. gyerek is.

Amíg a szülő ezt nem érti meg, és nem fogadja el, amíg nem győződik meg arról, hogy az ő gyereke nem kerül hátrányba azzal, hogy roma gyerekekkel tanul együtt az osztályban, addig bizony azzal is számolni kell, hogy a szülő más iskolába viszi a gyerekét!

Az iskolának ezért (is) nyitnia kell a szülő felé. Ha ugyanis a szülő bejöhet az iskolába, beülhet a tanítási órákra és személyesen is meggyőződhet arról, hogy minden gyerek, tehát az ő gyereke is, megfelelő segítséget kap és képességeinek megfelelően fejlődhet, hogy az iskola mindenki iskolája (school for all), akkor visszatérhet az iskola iránti bizalom – de csak akkor!

Ebben az esetben az iskola, az osztály nem a többséghez való alkalmazkodást várja el, hanem elfogadja a másságot. Elfogadja a befogadott gyereket olyannak, amilyen.

Nagyon fontos tudatosítani azt is, hogy a befogadott és a többségi gyerekek közötti különbségeket az iskola nem megszüntetni akarja, hanem olyan feltételeket igyekszik teremteni, hogy minden gyerek saját képességeinek megfelelően és saját tempójában tanulhasson, fejlődhessen, de együtt, egy közösségben a többiekkel.

Az inkluzív iskolában nem a gyerek kénytelen alkalmazkodni az iskolához, hanem az iskola igyekszik figyelembe venni a gyerek egyéni sajátosságait!

Az egyéni különbségeket személyre szabott oktatással lehet kezelni, de tudomásul kell venni, hogy a személyre szabott oktatás nem egyéni oktatást jelent. A diákok többnyire csoportokban tanulnak, együtt és egymástól.

Ehhez társul a pedagógus, a speciálpedagógus, az asszisztens stb. segítő, támogató tevékenysége.

(Albert Sándor/Felvidék.ma)