Búcson szervezi meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Óvodapedagógusok Országos Társulása  az óvópedagógusok országos szintű szakmai találkozóját. A március 24-ei eseményen a plenáris előadások és szakmai műhelyek mellett átadásra kerül a Vankó Terike-díj is.

A szakmai konferencia több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, az egész Felvidékről várják a szervezők a résztvevőket. „Az előző évekhez képeset több üde színfoltja lesz a rendezvénynek” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Maga a helyszín is új, az előző években ugyanis Galánta adott otthont a szakmai találkozónak. Búcson első alkalommal szervezik meg a konferenciát.

A tartalmi újdonságok között szerepel az SZMPSZ által meghirdetett Készíts mesekockát verseny kiértékelése. A pályázat óvodák számára szólt. A pályázóknak egy kedvenc gyerekirodalmi mű menetét kellett megjeleníteni a mesekocka oldalain. Ezáltal élményszerűvé teszik a mesemondást az óvodai csoportban. A pályázatra beérkezett alkotásokat a búcsi szakmai napon állítják ki, ahol a közönség értékeli a pályaműveket.

„A plenáris előadásokban olyan vannak is szerepelnek, amelyek az SZMPSZ cselekvési tervében is szerepelnek. Ilyen például Ringató foglalkozások, erről is lesz szó a szakmai találkozón” – húzta alá Fekete Irén.

Berky Angelika óvodavezető, a Ringató program felvidéki koordinátora tart előadást a témában.

Külön plenáris előadás szól az óvodák jogalanyiságáról, Fodor Attila bemutatja, miként működnek a gyakorlatban.  Manó Ivett, a nagyfödémesi Meseország Óvoda igazgatója és Komzsík Diána, a somorjai Kiskakas Óvoda vezetője osztja meg tapasztalatait.

 

A gyerekirodalom világába is bepillantva arra keresik a választ, hogy miként lehet a kortárs gyerekirodalmat közvetíteni az óvodai intézményekben. Mindamellett az óvodapedagógusok közti mentorálásra is összpontosítanak. A kölcsönös együttműködés, a szervezeti kultúra szempontjait vizsgálják majd.

A plenáris előadások mellett a délután szakmai műhelymunkára is alkalmat ad. Az előbbiekben tárgyalt két témát veszik alaposabban górcső alá.

Az idei szakmai nap újdonságai között találjuk a szülők számára nyitott szakmai műhelyt. Gyermeknevelési előadással készülnek az óvodás szülők részére.

A társzervezők között találjuk a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karát is. Mint ismeretes, az anyaországi felsőfokú tanintézmény szorosan együttműködik az SZMPSZ-szel. Ennek értelmében az egyetem bekapcsolódott az Országos Óvodapedagógiai Konferencia programjának összeállításába. Plenáris előadást, szakmai foglalkozást is vezetnek majd.

Immár hagyomány, hogy az országos szakmai találkozón adják át a Vankó Terike-díjat. Ez 2023-ban sem lesz másként. Mint az SZMPSZ közleményében olvasható:

„A díj annak az óvodapedagógusnak ítélhető oda, aki munkája során emberi hozzáállásával, szakmai elhivatottságával, pedagógiai-közéleti tevékenységével példával szolgál környezete számára,

és jelentős erőfeszítéseket tesz regionális, illetve országos szinten az óvodák szakmai színvonalának emeléséért.” A díjra magánszemélyek és közösségek tehetnek javaslatot. Odaítéléséről az SZMPSZ Óvodapedagógusok Országos Társulásának kijelölt kuratóriuma dönt. Az elektronikus jelölés az alábbilinkre kattintva tölthető ki. Beküldési határidő: 2023. március 17.

Az Országos Óvodapedagógiai Konferencia regisztrációs linkje ITT található.  Jelentkezési határidő: 2023. március 17. A konferencia részvételi hozzájárulása: SZMPSZ-tagoknak 10 €, nem SZMPSZ-tagoknak 15 € – a helyszínen fizetendő.

A szakmai találkozó részletes programja ITT olvasható.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)