A felvidéki mártír sorsú politikus utolsó budapesti lakása színhelyén, a Szép utcában 1991 óta tart megemlékezést a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság. A bronz emléktábla (Nagy János felvidéki szobrászművész alkotása) megkoszorúzása és az azt követő szentmise idén a késő délutáni és esti órákban mintegy vigíliája volt a másnapi, az Országház Felsőházi termében tartott emlékünnepségnek és díjátadónak.
Krisztusi korba, 33. évébe lépett a Szép utcai emléktábla koszorúzása, amelynek elhelyezése 1991-ben a nagy nyilvánosság előtt talán elsőként törte meg látványosan a hallgatást gróf Esterházy János mártíromsága és annak vérlázító körülményei körül.
A rendkívüli viharos szél, az egész országra kiadott meteorológiai veszélyhelyzet miatt ezúttal jóval szerényebb volt a megemlékezők száma, mint amennyit az előző években megszoktunk, de ott voltak a régiek – soraikat nemcsak az időjárás, a múló évtizedek is megritkították –, s jöttek fiatalok, főként a Felvidékről, hiszen elsősorban ők vallhatják a maguk hősének – s remélhetőleg mielőbb: szentjének – a mártír politikust.
Egy évente visszatérő esemény szónokai nincsenek könnyű helyzetben, hogy ne ismételgessenek tudott dolgokat. Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke és Molnár Imre történész, író, diplomata azonban gyakorlott szónokok, és ismerték a jelenlévőket, ezért nem mondtak közhelyeket. Martonyi Árpád az ünnepség történetét idézte fel, s a fiatalok számára a Szép utcai helyszín szerepét is, megemlékezett az alapítókról: Halzl Józsefről, a Rákóczi Szövetség legendás elnökéről, és Stelczer Elemérről, az emlékbizottság alapító elnökéről, akinek apja gróf Esterházy János közvetlen munkatársa volt.
Molnár Imre, aki számos könyvet, tanulmányt, sőt drámát is írt a felvidéki magyarság vezető politikusáról, a beneši politika vérlázító peréről és ítéletéről ezúttal magát Esterházy Jánost idézte:
felolvasva egy, a hajdani Magyar Nemzetben megjelent, március idusára írt cikkét, majd rámutatott a politikus akkori, háborúról, békéről, szabadságszeretetről szóló gondolatainak mai időszerűségére.
A beszédek után minden eddigi ünnepségen a versmondó és a kórus produkciójára került sor, most mindez elmaradt, de Martényi Árpád azért megénekeltette a jelenlévőket egy 48-as dal Esterházy nevére módosított változatával. Majd a szokásos koszorúzás következett, s ez most sem volt kevés, hiszen a Gubík László politikus vezette küldöttség, az Esterházy Akadémia, a gömöriek, a mátyusföldiek, a nagycsaládosok és a cserkészek felvidéki képviselői mellett a hazaiak, köztük a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, valamint a szervezők: a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság koszorúinak elhelyezésére került sor.
A Szózat eléneklése után a résztvevők átmentek a ferencesek templomába, ahol az ilyen évfordulókon szokásos emlékező szentmisén vettek részt.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
