Naňo Nimród, a Komáromi Selye János Gimnázium diákja előadásában hangzott el Erdős Anna Egy marék földet (Egy kitelepített magyar kívánsága) című költeménye ma délután a Felvidékről kitelepítettek komáromi megemlékezésén a Meghurcoltak emlékművénél.
Az eseményt a Szövetség párt helyi szervezete rendezte, amelyen Andruskó Imre, a gimnáziumi igazgatója, egyúttal városi és megyei képviselő a nagy múltú bencés gimnázium utolsó, az 1943-1944-es tanévben kiadott évkönyvéből olvasott fel mementóként: „Tájékoztató a jövő tanévre: egyelőre semmit sem tudunk közölni az új tanévet illetően”.
„Azóta már tudjuk: az 1944 májusában írt mondatokat a kassai kormányprogram, a beneši dekrétumok, a csehországi deportálások, kényszerkitelepítések követték – mi pedig ezekről az eseményekről, évekről jöttünk megemlékezni” – fogalmazott.
Andruskó Imre megemlítette, a komáromi gimnáziumban 1945 áprilisától 1950 szeptemberéig nem hangzott el magyar szó. A bencés gimnázium tanárai közül kiemelte Hites Kristóf atyát, aki a rendház pincéjében és padlásterében három éven át, 1945-től 1948-ig titokban magyar nyelven tanított az akkori Csehszlovákiában egyedüliként.
A 16 fős osztály, az „utolsó mohikánok” végül 1948-ban Dél-Komáromban és Győrben érettségiztek, ahogy vizsgáikat is titokban ezekben a városokban tették le. Hites Kristóf atyának, miután tette kiderült, menekülnie kellett az országból.
Iván Tamás, a Szövetség komáromi alapszervezetének elnöke beszéde elején megköszönte a T.Ü.K.Ö.R. Polgári Társulásnak, hogy Komárom városában meghonosították a kitelepítettek emléknapjára való megemlékezést.
Aláhúzta, 76 évvel ezelőtt ezen a napon indultak útnak az első vagonok a szülőföldjükről elűzött felvidéki magyarokkal az ismeretlenbe. Ezt követően a hontalanság éveiről szólva elmondta, a lakosságcsere alatt a csehszlovák kormány összesen 76 616 magyar embert deportált, de további kétszázezret volt szándéka kitelepíteni, amelyet a nagyhatalmak már nem engedtek. „A kitelepítettek vagyonát, földjüket, ingóságait nagyrészt elkobozták, ahogy méltóságuktól is megfosztották őket” – fogalmazott.
A Szövetség párt helyi szervezetének elnöke megjegyezte, a szülőföldjükön maradottaknak sem volt könnyű a helyzetük, hiszen aki kiállt magyarsága mellett, attól megvonták az állampolgárságot, sokakat pedig csehországi kényszermunkára deportáltak.
„A cél a felvidéki magyarság felszámolása, eltüntetése volt” – jelentette ki Iván Tamás, hozzátéve, nagyszüleink, dédszüleink átélték a földi poklot.
„Minden, amit életük során építettek, amiért dolgoztak, küzdöttek, egy szempillantás alatt szertefoszlott. Hirtelen nem kellettek senkinek, életük szétesett, jövőjük sötétbe borult. A csehszlovák állam pont ezt akarta elérni. Eltüntetni a felvidéki magyarokat, akiket pedig nem sikerült, azoknak elvenni a méltóságát, megtörni őket. Tetteikre nincs mentség”
– hangsúlyozta, hozzátéve, annak ellenére sem, hogy tervük nem sikerült maradéktalanul.
Iván Tamás és Andruskó Imre is azt hangsúlyozták, felmenőinknek, szüleinknek, nagy- és dédszüleinknek köszönhetjük, hogy magyarként élhetünk még a Felvidéken – azoknak az őseinknek, akik vállalták, hogy gyermekeiket magyar iskolába íratják 1950 után.
A Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából szervezett megemlékezés mécsesgyújtással és a Himnusz közös eléneklésével ért véget Komáromban, a Meghurcoltak emlékművénél.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
