Igor Matovič (Fotó: TASR)

Azok a kormányok, amelyeknek Igor Matovič (OĽaNO) a tagja volt, a kormányzásuk három és fél éve alatt 2,2 milliárd euróval „lopták meg” az időseket azzal, hogy eltörölték a 13. nyugdíj teljes összegének kifizetését és befagyasztották a minimálnyugdíjakat – közölte szerdán a Szlovákiai Nyugdíjas Egységszervezet (JDS).

Az egyesület közölte, minden egyes nyugdíjast 5688 euróval rövidítettek meg.

Matovič erre úgy reagált, hogy míg a Smer-SD-kormányok évente átlagosan 85 millió eurót költöttek a nyugdíjasok támogatására a nyugdíjak kifizetésén felül, addig az előző kormány, amelynek az OĽaNO is része volt, idén több mint egymilliárd eurót költött erre.

„Matovič kaotikus intézkedései és az olyan bomba ötletek, mint a lottó vagy az oltási bónusz, még csak meg sem közelítették azt a 2,2 milliárd eurós összeget, amivel Matovič kormányai az időseket megrövidítették” – mondta Michal Kotian, a JDS elnöke.

Beleszámítva az összes olyan intézkedést, amelyeket azok a kormányok hoztak, melyeknek tagja volt az OĽaNO, 1,614 milliárd euró mínusz jön ki.

„Vagyis mínusz 1468 euró minden egyes nyugdíjasra számítva” – tette hozzá Kotian.

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke a sajtótájékoztatón elhatárolódott a JDS állításaitól, azzal érvelt, hogy a Smer-SD-kormány idején a JDS-nek szerződése volt a kormánnyal, de nem küzdöttek azért, hogy a nyugdíjasok jobban éljenek.

„A nyugdíjakon felül kifizetett támogatás átlagosan évi 85 millió eurót tett ki” – közölte Matovič, majd leszögezte, hogy az a kormány, amelynek az OĽaNO része volt, 2023-ban 1,105 milliárd eurót szánt a nyugdíjon felüli támogatások kifizetésére.

„Felmerül a kérdés, hogy mit kapott cserébe a JDS vezetése a Smer vagy a Hlas vezetésétől. Mert amikor a hozzájuk közeli pártokkal kötött szerződést ki kellett volna használniuk, a nyugdíjasok érdekeivel ellentétesen cselekedtek” – fogalmazta meg a kritikáját Matovič.

A JDS hozzátette, hogy az állami költségvetésre nehezedő hatalmas adósságteherrel a következő kormánynak kell majd foglalkoznia, és tartanak attól, hogy esetleg az idősek kárára vezetnek be megszorításokat.

Kotian ugyanakkor megköszönte a képviselőknek, hogy már idén július 1-jétől valorizálják a nyugdíjakat.

(TASR/Felvidék.ma)