(Fotó: vaticannews.va/ANSA)

Az Ukrajnában dúló háború okozta humanitárius és politikai helyzetet érintette Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati vatikáni találkozója, amely negyven percig tartott – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

Köszönöm, hogy eljött hozzám – mondta a pápa vendégének megérkezésekor. Zelenszkij úgy válaszolt: nagy megtisztelés számára, hogy az egyházfővel a Vatikánban találkozhat. A négyszemközti megbeszélés után a találkozóhoz a szentszéki államtitkárság képviseletében csatlakozott a külügyekért felelős Paul Richard Gallagher érsek.

A szentszéki sajtóközpont vezetőjének közleménye szerint Ferenc pápa biztosította az ukrán elnököt afelől, hogy folyamatosan imádkozik. Emlékeztette arra, hogy a háború tavaly februári kitörése óta számos nyilvános felhívást tett és „az Úr közbenjárását kéri” a békéért.

Egyetértettek abban, hogy szükség van a lakosságot segítő humanitárius erőfeszítések folytatására. A pápa kiemelte, hogy „emberiességi gesztusokat” kell tenni a kiszolgáltatott embereknek, a háború ártatlan áldozatainak – olvasható a közleményben.

A szentszéki államtitkárság külön közleménye szerint Paul Richard Gallagher a jelenlegi háborús helyzetről és annak legsürgősebb aspektusairól egyeztetett az ukrán elnökkel. Kitértek a humanitárius helyzetre és a béke érdekében eddig tett és ezután teendő erőfeszítésekre. Szó volt kétoldalú kérdésekről, egyebek között Ukrajna katolikus egyháza életéről is.

A katolikus egyházfő 2020 februárjában találkozott Zelenszkijjel a Vatikánban, de a háború kitörése óta csak telefonon beszéltek két alkalommal.

Az ukrán elnök látogatásának idejére teljesen lezárták a Szent Péter teret és a Vatikán környékét. Rendkívüli volt a biztonsági készültség, ez magyarázta, hogy Ferenc pápa nem a megszokott helyen, a dolgozószobájában, hanem az audienciaterem melletti aulában fogadta Volodimir Zelenszkijt, ahol legutóbb II. Erzsébet akkori brit uralkodóval találkozott.

Ferenc pápa egyebek mellett a békét jelképező bronz olajfaágat ajándékozott az ukrán elnöknek. Volodimir Zelenszkij pedig egy ukrán katona golyóálló mellényéből készült alkotást adott át neki, amelynek páncéllemezére a hazát védő katonát oltalmazó Szűz Mária ikonját festették. Egy másik kép pedig a háborúban meghalt gyermekekre utalt.

A Vatikán környékén a Rómában élő ukrán menekültek kisebb csoportja lobogtatott nemzeti színű zászlókat. A csoportot vezető Olesz Horodeckij, az olaszországi keresztény ukránok egyesületének elnöke úgy nyilatkozott: reményeik szerint a találkozó Ferenc pápával új utat nyithat a diplomáciai megoldások keresésében.

Volodimir Zelenszkij a Twitter-fiókján számolt be a Ferenc pápával tartott találkozójáról. Megköszönte az egyházfőnek, hogy személyes figyelmet fordít a több millió ukránt érintő tragédiára. Beszámolt neki a több tízezer „deportált” ukrán gyermekről, és a hazatérésük érdekében tett erőfeszítésekről.

Mint írta, arra kérte Ferenc pápát, hogy ítélje el az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményeket, miután nem lehet egyenlőségjelet tenni áldozat és agresszor közé.

Beszámolt Kijev béketervéről is, amely szerinte az egyetlen működő algoritmus az igazságos béke megteremtésére. Arra kérte Ferenc pápát, hogy csatlakozzon a béketerv elindításához.

Volodimir Zelenszkij római látogatása végén interjút adott a RAI köztelevízió Porta a porta politikai műsorának, melyben ismert újságírók kérdezték. „Megtiszteltetés volt számomra a Szentatyával találkozni, de ő ismeri az állásfoglalásomat: a háború Ukrajnában zajlik, ezért a (béke)tervnek ukránnak kell lennie, nincs szükségünk közvetítőkre, igazságos békére van szükségünk” – hangoztatta az ukrán elnök, hozzátéve viszont, hogy szívesen látja a Vatikán közreműködését a Kijev kidolgozta béketerv megvalósításában.

„Fontos pontot tenni az ukrajnai háború végére (..) nem akarunk káoszban élni” – jelentette ki.

Megjegyezte, nem hajlandó Vlagyimir Putyin orosz elnökkel beszélni: „az ukrajnai helyzetből kivezető út az ellentámadás, amikor eljutunk a Krím-félsziget határához, Putyin támogatása Oroszországban csökkenni fog, és környezete nyomást gyakorol majd rá, hogy kiutat találjon, kevés hiányzik ehhez”. Úgy vélte, Putyin nem fog atomfegyvereket bevetni, „mivel nagy benne az élni akarás, igaz, senki sem tudja, mi van a fejében”. Ami az ellentámadást illeti, az ukrán elnök annyit árult el, hogy „hamarosan jelentős lépések történnek”.

Hangsúlyozta, ha Ukrajna elesik, Moldova és a balti államok következnek, és a „fiaitokat NATO-országok védelmében külditek majd harcolni, de jobb Ukrajnát segíteni, mint háborúba küldeni a gyermekeiteket”. Hozzátette, hogy Hszi Csin-ping elnök arról biztosította, hogy Kína nem ad fegyvert Oroszországnak.

Zelenszkij félreértésnek nevezte, hogy egyes európai uniós országok átmeneti tilalmat vezettek be az Ukrajnából származó gabonafélék importjára. Megjegyezte, megoldásra törekednek, de ez nem történt volna meg, ha Ukrajna az unió tagja lenne. Kijelentette, ha Európa nem kér az ukrán búzából, Afrika és Ázsia kész megvásárolni.

(MTI/Felvidék.ma)