A Palócföldi Csalogány idei dalos pacsirtái (Fotó: Mészáros Enikő)

Az ipolynyéki kultúrház adott otthont a tizenkettedik alkalommal megrendezett Palócföldi Csalogány népdalversenynek. A május 24-ei eseményen a tágabb régióból mintegy ötven népdalénekes fiatal vett részt.

„Ismét egy népes csapat gyűlt össze a környék magyar óvodáiból és alapiskoláiból. A felvidéki tanintézmények mellett Ipolynyék testvértelepüléséről, Magyarnándorból is érkeztek versenyzők” – nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Nagy Teréz, a verseny főszervezője, a helyi Balassi Bálint Alapiskola pedagógusa.

Gyurász Szilvia, az iskola igazgatója köszönti a jelenlévőket (Fotó: Mészáros Enikő)

Hozzátette: énekelni, dalolni szerető emberek jóvoltából jött egykoron létre a verseny, mely az évek során egyre nagyobb népszerűségre tett szert.

„A verseny célja, hogy megszerettessük a gyermekkel a népdaléneklést, a dalolást, mely tartást és identitást ad az embernek” – szögezte le a főszervező.

A Palócföldi Csalogány keretén belül idén is négy kategóriában mérettek meg az ifjú dalnokok. Az óvodások kategóriája mellett az alapiskolások 1–3. évfolyama, a 4–6. évfolyam, valamint a 7–9. évfolyam alkotott külön kategóriákat.

Nagy Teréz szól a versenyzőkhöz (Fotó: Mészáros Enikő)

Minden versenyző két dalt énekelt el a nap folyamán. A szervezők kategóriánként meghatároztak egy kötelező népdalt, mellé választottak szabadon még egy dalt. Mindamellett az énekesek népviseletbe öltözve adták elő a népdalokat.

A versenyzőket és a szép számban összegyűlt közönséget Gyurász Szilvia, az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola igazgatója köszöntötte.

Indul a verseny (Fotó: Mészáros Enikő)

Az énekeseket négytagú bírálóbizottság értékelte. A zsűri tagja volt Szabó Balázs Szabina, Zaťko Veronika, Jusztin Imre, a zsűri elnöke pedig Lőrincz Aranka Sarolta.

A népdalversenyen többek között a helyi tanintézmény mellett ipolyviski, ipolysági, ipolybalogi, csábi, valamint magyarnándori iskolákból és óvodákból érkeztek résztvevők.

A díjátadás pillanatai (Fotó: Mészáros Enikő)

Hagyományosan az értékelésnél sávozást alkalmaznak. A zsűri bronz, ezüst és arany sávos minősítést osztott. Ezzel kapcsolatban Nagy Teréz kifejtette:

„Elsődleges célunk a népdaltanulás mellett, hogy a gyermek pozitív élménnyel térjen haza a versenyről. Így minden versenyző valamilyen besorolásban részesült.”

A 12. Palócföldi Csalogány verseny eredményei ITT olvashatóak.

A kultúrház adott otthon az eseménynek (Fotó: Mészáros Enikő)

A versenyt általában pályázati forrásokból valósítják meg, azonban az idei évben a Balassi Bálint Alapiskola saját forrásaiból szervezte meg. Természetesen a tantestület tagjai nagyban támogatták a verseny megszervezését, Bojtos Magdolna és Deák Urban Zsuzsa koordinálta a főszervező mellett az alkalmat.

A gyermekeket kísérő tanárok mellett a szülők is elkísérték a versenyzőket. Fontosak az ilyen élmények, a pozitív visszacsatolások, melyek motiválják a tanulókat a további éneklésre – fogalmazott végezetül Nagy Teréz.

Népviseletben adták elő a népdalokat (Fotó: Mészáros Enikő)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)