1919. május 1-én csaknem háromezer magyar munkás próbálta meg újra egyesíteni a kettészakított Komárom városát, a csehszlovák megszállók azonban közbeléptek és több száz embert mészároltak le. Erre, a komáromi áttörésre emlékeztek ma délelőtt az észak-komáromi katolikus temetőben található 102 névtelen áldozat tömegsírjánál.
A dél-komáromi Endresz-csoport Egyesület, az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás és a Felvidéki Értékőrzők szervezésében rendezték meg a mai megemlékezést, melyen Lakatos Áron népzenész és Korpás Réka népdalénekes énekelt, illetve Széplaki Norbert saját szerzeményét adta elő. A megemlékezésen Bencze Dávid történész mondott emlékbeszédet, melyben rámutatott:
Trianon nem csupán a magyar nemzet tragédiája, de ahogy a komáromi események mutatják, emberi, családi és generációkon átívelő tragédia.
Az eseményt kontextusba helyezve a történész megjegyezte, a csehszlovák legionáriusok gyalázatos tette, melyet „a frusztráció, a kapzsiság, a győztes mámor és felsőbbrendűség érzése, hogy megtehetem” okozott, természetessé teszi, hogy 104 év elteltével együtt emlékezik magyar a magyarral, komáromiak a komáromiakkal.
Bencze Dávid történelmi áttekintése során elmondta, az első világháborút követően 1918. október 28-án Csehszlovákia is kihirdette függetlenségét, mely a csallóközi területekre is igényt formált. Komáromnak ekkor 19 ezer lakosa volt, ebből hozzávetőleg 17 és fél ezer magyar nemzetiségű volt.
Ez év decemberében szembesültek ezen komáromiak azzal, hogy a Duna folyását követő csehszlovák–magyar demarkációs vonalra az antant békefenntartó seregeket, csehszlovák légiósokat vezényelt. A helyi ellenállás akkor azonban elmaradt, főként a budapesti vezetés antant-barátsága, pacifizmusa miatt, akik mindvégig abban bíztak, hogy a békekonferencián nem csatolnak el színmagyar területeket
– mutatott rá.
Azonban a komáromiak rövidesen konfliktusba kerültek a csehszlovák megszállókkal, akik bevezették a csehszlovák közigazgatást, lezárták a határokat (családokat szakítva szét), betiltották a magyarországi lapok behozatalát, lefegyverezték a lakosokat. A helyzetet nem könnyítette meg a pozsonyi sortűz híre, a kassai március 15-i ünnepségek és az sem, hogy március végén kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, magyarázta.
Bencze Dávid szerint a tragikus eseménysorban, ami 1919. május 1-jén Komáromban történt, fontos szerepe volt a bolsevik propagandának, illetve a magyar hadvezetésen belül uralkodó viszonyoknak, hiszen a győri, tatai, újkomáromi és a környékbeli munkásságból, fiatalokból verbuválódott csapat elhitte, amit a propaganda sulykolt. Hergelték őket a terület visszafoglalására, ám sem a Tanácsköztársaság vezetése, sem a Vörös Hadsereg nem nyújtott ebben segítséget.
Az április végi események, mint a Komárom–Érsekújvár és az Érsekújvár–Surány vasútvonal megrongálása, illetve az Erzsébet hídon lévő csehszlovák őrbódé ellen végrehajtott kézigránátos támadás, amelyet nem követett a Duna jobb partjáról támogatás, arra ösztökélte a csehszlovák hatóságokat, hogy megerősítse a vasutak ellenőrzését és internálásba kezdjenek, melynek során a hajógyári munkások közül 156 főt hurcoltak az erődrendszerbe, mintegy biztosítéknak.
„A mintegy 1500 főnyi fegyveres április 30-ról május 1-jére virradó éjszaka mégis támadást intézett a két Komáromot összekötő vasúti és közúti hidat őrző csehszlovák állások ellen, és megpróbálta visszaszerezni a csehszlovák részről elrabolt Komáromot. És bár egy időre mindkét hídfőt elfoglalták, a Komárom csehszlovák helyőrségét alkotó 39. itáliai gyalogezred és a hazai sorozású 12. gyalogezred mintegy 1100 katonája és az Érsekújvárból segítségükre érkező mintegy 600 katona visszaverte a támadást” – húzta alá a történész.
A csehszlovák csapatok elől a támadók az Erzsébet-szigetre vonultak vissza, ahol a szigetet átfésülő csehszlovák katonák „valóságos vérengzést rendeztek: nem ejtettek foglyokat, hanem puskatussal, szuronnyal, lövésekkel öltek meg minden útjukba kerülő idézőjeles támadót”
– fogalmazott.
Bencze Dávid, a kirendelt legionárius, Gustav Koštial leveléből idézte meg a véres május elsejei történéseket: „a magyarok közül sokan csónakokon akartak a szigetről menekülni, ők a bárkákban voltak agyonverve. Mintegy 20-30 magyar, látva, hogy nincs esély a menekülésre, a hídról a Dunába ugrott, ők valószínűleg megfulladtak. A hidat olyan gyorsan foglaltuk el, hogy a magyaroknak nem volt idejük elmenekülni a szigetről. Ezért a házakban, istállókban, a fűben bújtak le, és voltak lemészárolva. Délelőtt végigjártam az egész szigetet. Szörnyű látvány volt. Mindenütt hullahegyek. A mieink egyáltalán nem ejtettek foglyokat.”
Amint a történész megjegyezte, a harcok csak reggelre ültek el, de a városban egész nap folyt a hajtóvadászat a feltételezett támadók, a komáromiak ellen. Akiket elfogtak, azokat a várba hurcolták, s ha nem tudták magukat tisztázni, falhoz állították és agyonlőtték őket. „Az ott kivégzettek pontos számát megállapítani a mai napig nem lehet. Az akkor a várban raboskodó és később szintén majdnem kivégzett Baranyai József hatvan sortüzet számolt össze… ez a viszonyításai alap” – fogalmazott.
A cseh legionáriusok barbárságáról szót ejtve elmondta, a lezajlott vizsgálat szerint több kiskorút is megöltek, akik közül a legfiatalabb a 12 éves Mayer Lajos volt. „Őt és családját a szigetről hurcolták el, mivel a házuk pincéjében több, a legionáriusok vérengzése elől elbújt vöröskatonát is találtak. Ezt követően a családot a várba hurcolták, de a 12 éves fiút útközben egyszerűen lelőtték és testét a Dunába dobták”.
Bencze Dávid megjegyezte, a visszaszerzésre irányuló cselekmények következményeit még sokáig szenvedte Komárom. A város irányítását május elején a reggeli órákban a hadsereg vette át, amely megszigorította az ostromállapot intézkedéseit, és kijárási tilalmat rendelt el. „Nyilvánvalóvá vált a helyiek számára, hogy a következő időket Csehszlovákia keretén belül kell elképzelniük. Amikor 1920. június 4-én aláírták a határokat rögzítő trianoni békeszerződést, az Komáromban már csak a jogi megerősítése volt az 1919-ben kialakult helyzetnek, a város országhatár általi kettészakításának” – zárta emlékbeszédét, mely után a komáromi emlékezők megkoszorúzták a 102 áldozat sírhelyét a Tolma Baranta Egyesület és a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület díszőrsége mellett.
Az esemény nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklésével ért véget, majd Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek püspöki helynöke mondott imát a hősök lelki üdvéért. Hagyományosan a dél-komáromi vasúti híd déli hídfőjénél is megemlékeznek az áldozatokról ma délután három órakor.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
