Csaknem negyvenezer diák utazhat külföldre a 2022-2023-as tanévben a Határtalanul programnak köszönhetően – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

Hozzátették: 4,7 milliárd forintból 1230 iskolás csoport utazhat és utazhatott a 2022-2023-as tanévben a szomszédos országokba.

Emlékeztettek rá: a Határtalanul program célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése.

A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyarság körülményeiről, kultúrájáról, tradícióiról.

Az utazások idén márciusban kezdődtek, az első kirándulás célja Erdély volt – írták, hozzátéve, a Határtalanul programban a résztvevők számára lehetőség nyílik megismerni a határon túli területek nevezetes helyszíneit, valamint azokat a magyar közösségeket, melyek hűen őrzik a hagyományainkat.

Közölték: a program elindulása óta eddig több mint 900 magyarországi település több mint félmillió hetedikes és középiskolás diákja közel kilencezer tanulmányi kiránduláson vett részt.

(MTI/Felvidék.ma)