Fotó: Ipolyszalka Tájház FB

Ünnepélyes kereteken belül került sor a szalkai tájház udvarán a kenderház első szakaszának átadására.

A RE START akcióterv az INTERREG V- Szlovákia-Magyarország együttműködési program keretében készül. Az akcióterv 7 projektje összesen közel 4 millió eurós uniós támogatásból valósul meg.

Az épülő ház alapkövét 2022 augusztusában tették le, s még abban a hónapban megkezdődtek az építkezések is, mára pedig elkészült az első szakasz.

Az ünnepi átadón Dikácz Zsuzsa, az ipolyszalkai Kulturális és Turisztikai Társaság vezetője köszöntötte a vendégeket, köztük Csenger Tibort, Nyitra megye alelnökét, a Szlovákia – Magyarország közös projektben részt vevő Szabó Istvánt, Pest vármegye közgyűlésének elnökét, Pohori Tamás építész kivitelezőt, valamint Cagala Szilviát, a község polgármesterét és további helyi intézmények vezetőit, valamint az iskola diákjait.

Fotó: Ipolyszalka Tájház FB

Csenger Tibor tájékoztatást adott az eddig elkészült projekt első szakaszának befejezéséről, küldetésének részleteiről. Az épület eddigi szakasza 286 ezer eurót ölelt fel. Az újkori tájház egy nálunk eddig ismeretlen építmény, melyben több partneri résztvevő részese az építménynek. A modern tájház már a jövő iskoláinak épül. Újabb akciótervet, melyben ismét pályázhatnak, a jövő évre írnak ki.

Szabó István idézte a múltat, elődeinket, akik hasonló környezetben éltek. Ez az épület a múltat, jelent és a jövőt jelzi. Mondhatnánk, hogy hazajöttünk a nagyszülők házába. Amit tőlük kaptunk, az ezeréves tudás, amit át kell adni, nemzedékről nemzedékre. Lakják be majd az épületet, legyen ez egy közös otthona a következő generációnak! – mondta.

Pohori Tamás, az épület építészeti kivitelezője ismertette az új technológiával épült, kenderbetonból készült, hatszáz négyzetméteres ház (háromszáz az alsó rész és háromszáz a felső rész) technikai szerkezetét. A kenderből készült ház 23 000 liter vizet tartalmaz, annyi van a falakban. Hosszú idő kell arra, hogy ezek felszáradjanak, s végezhessék a további munkálatokat.

A vendégek megszólalása után rövid kultúrműsor következett, majd az ünnepi ebéd után a ház átadására került sor.

(DE/Felvidék.ma)