Ha Róma, akkor égtartó mandulafenyők lenyűgöző látványa mindenütt. Ezek a különös mediterrán fák hatalmas csupasz törzsükkel, és ég felé emelt zöld lombtányérjukkal a mesék világának égig érő óriásgombáit juttatják eszembe.
Meg amint a Ciampino reptérről kilépve, ugyancsak megpillanthatja a turista őket, a Via Appia mentén, s rögtön az Imperium Romanum, az első nagy világbirodalom rabszolgakivégzései is eszébe juthatnak. Meg Pál is, a népek apostola, aki valószínűleg ilyen píneák alatt rótta térítő útját Róma felé.
Egyszerű csodája Isten teremtő fantáziájának, amint ezek a mindenütt feltűnő égi-földi katonák magasra emelt lombkoronájukkal tisztelegnek az érkezőknek.
Vagy amint – szemből nézve – a Szent Péter baloldali nagy oszlopcsarnoka fölötti teraszon festői zöld keretet nyújtanak a szemlélődőnek. Bennem mindig azt a benyomást keltve, hogy örökzöld tányérjaikkal mindennemű égi, fizikai ártalommal, nyomással szemben oltalmazzák az örök várost és Szent Péter sírját.
Miért e hosszabb píneás bevezető? Mert itt, Traianus császár palotájának romjai közelében, meg a Tevere sáros-zöld vizének partján emelkedő mandulafasereg mélyebbre és távolabbra viszi gondolataimat. A szinte kettős gyökérrel, földbe és égbe mélyedő gyökérzettel élő, túlélő fák, ezredévek néma tanúi kényszerítették ki sétáim során a kérdéshalmazt, amit lehetne metafizikai, transzcendens és akármilyen jelzővel illetni.
Egyszerűen ezt: de ki a gyökér? Mi a gyökér? Hol a gyökér? A sors fölötti létben és a személyes létezésben, a nagy egészben és a parányi emberi életben?
Létismereti kulcskérdések
Az élet mélyebb összefüggéseit érintő, megszólaltató, elgondolkodásra vezető kérdések kortól, helytől függetlenül felvetődnek. Az élet értelme, az értelmes élet, a távlatos, nem „egérlyuk-sors” (Kafka), a ki az ág, de hol az ág (Zelk Z.) dilemmák nem oldozhatók fel, tehetők mauzóleumba a digitális kor technikai eszközeivel sem. Legkevésbé a virtuális látványeszközök látszatvilágával.
A mai generációk ezernyi zsákutcás próbálkozása, csődjei és kudarcai bizonyítják: valós kérdésekre valós válaszokat kell adni, s meg kell hallani az emberi lélek „örök” útkeresésének személyes és egyedi kérdéseit is.
Ki is vagyok, miért vagyok éppen ott, ahol? Éppen most, e korban, s mi az életem értelme, rendeltetése? Mit hagyok magam után? Életmérlegem nullszaldós, vagy csupa tartozás lesz? Mi lesz, ki lesz a nyeresége, ha lesz? Ezek a nagy keretkérdések, melyek Rómában és Budapesten, Pozsonyban, Szabadkán, Kolozsvárott, meg Vatikánban, Genfben és Wittenbergben, Sanghajban és másutt is annyiféleképpen modulálódnak, változnak, ahány ember csak él jelenleg a földön. Hetvenöt földi vándorút nyomán bennem már az összegezések, a végelszámolások napjai jönnek egyre gyorsulva. Mi az, amit bizonyosan elkerülnék, mi az, amit nagyon tanácsolnék az útkeresőknek?
Így sétálgatva a gyönyörű vatikáni kertben, meg a Tevere partján, a Piazza Gerusalemme felé, kétnyelvű Bibliám lapjai között a lágy szellő lapozó ujjaival keresgélek. Valóban egy háromdimenziós, különös gyökérzetkötelék és széttéphetetlen megtartó háló rajzolata bontakozik ki lelki szemeim előtt, s jegyzetfüzetem lapjain.
Háromdimenziós gyökérzetkötelék léterős hordozója sorsunknak
Milyen különös az emberi elme és a szív! Éppen a római katolikus világközpont gyönyörűséges kerti csendjében jutott eszembe a holland református jogász-teológus-filozófus, Herman Dooyeweerd (1894-1977), akit pont itt, a Pápai Tudományos Akadémia egyik előadásán titulált meg a jezsuita előadó így: ő a holland Kant. Az 1920-as évektől a 1970-es évekig tulipános kitartással, egyértelmű logikával, bibliás világszemlélettel építette fel közel 120 filozófus társával a hazánkban még ma is alig ismert új-reformációs filozófiát.
Tengerparti csendes fészkében évtizedeken át rótta sorait, egyebek mellett a nyugati kultúra gyökereiről (Roots of Western Culture). A gyökerekről. Igen, s most itt a római píneák alatt ő jutott eszembe. És az Ige, ami nélkül egyetlen pillanatra sem indította el gondolatait. Az ő nyomában jó két évtizede Isten Lelke kirajzolta bennem a háromdimenziós gyökér-összefüggéseket, az életben tartó, acélnál is erősebb eszmei, gondolati, Isten- és emberszemléleti, mentalitás edző, világszemléleti hálót.
Dooyeweerd abból indult ki, hogy az emberiség hajnalán, amikor még közelebbi, „harmatos” volt az emberek istenélménye, a vallási gyökérzet egyetemes, őseredeti hajszálérrendszerén keresztül szívta magába az embervilág az istennedűt, éledt fel benne az istenszomj, az istenélmény vágya nemzedékről nemzedékre.
Ezért van a Földön mindenütt, a legkülönfélébb, egyszerűbb vagy egészen az abszolút egyistenhitig, a monoteizmusig terjedő képzetáradat a Túlnaniról. „Isten-fertőzött” lett örökre az emberiség. Ez az Isten-rádix, az Isten-gyökérzet útravalója a történelem végéig. Enélkül nincs emberi élet, gondolkodás, gazdag kultúra. Legyenek bár hívők vagy hitetlenek az emberek, Isten a szívükbe írta a törvény cselekedeteit, aminek bizonysága lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket (Róma 2,15). És vagy Istent szeretik vagy bálványaikat, amiket ők farigcsálnak, terveztetnek akár a mesterséges intelligenciával maguknak.
Az egyetemes és kronológiai Isten-gyökérzet azonban még nem az egyetlen. Amikor eljött az idők teljessége, Isten Jézus Krisztusban a megváltás hitbeli gyökérzetén keresztül emelte ki övéit a romlás és a hitetlenség, a vallásosság világából. A jó hollandus ezt Krisztus-rádixnak, Krisztus-gyökérzetnek nevezte el. S hozzátette:
Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb (Kolossé 2,7).
Bibliás létlogika
Vissza-visszatekintve életemben az isteni vezetésre, a sajátos szabadításokra és nem várt csodákra, az egyház, egyházam, a Magyarországi Református Egyház elmúlt 50 évére, hazám, a sokféle fordulatot, belső buktatót megélt és túlélt népünk sok szélsőséges jelenetet, eseményt, drámát és vígjátékot, s néha boldogító közhangulatot (is) termő útjára, a dooyeweerdi bibliás út háromdimenziós olvasattá, erőtérré formálódott, bővült bennem.
A vallási ős-gyökérzethez, az egyetemes Isten-magvakat hordozó gyökérzetképzethez hozzáadódott a földi-mennyei, krisztológiai, krisztusi dimenzió. Ha a mandulafenyő képénél maradok, akkor a mély talaj gyökérzetéből kinőtt az égtartó, éghívogató zöldellő píneatányér, rajta az evangélium felemelő, mindig magasra tartott és magasra emelő kincseivel, értékeivel, táplálékaival: Bibliával, imákkal, sákramentumokkal, élő hittel, hálaadással. És nálam ehhez hozzárajzolódott a szociokulturális gyökérzet, az itt és most gyökérzete, a család, a nemzet, a haza, a kor, amiben élünk, a keresztyén kultúra minden magyar és nem magyar hozadékával. Ami igazából karaktert, megjelenési formát adott a vallási és a krisztusi gyökérzetnek, gyümölcsként zöldellve, táplálva vagy éppen az előbbiek hiánya miatt, gondozatlansága miatt hervadozva.
A jeles heidelbergi történetfilozófus, Max Weber fogalmát tovább „ragozva”: operacionális, egyszerre elméleti és gyakorlati gyökérelvem, rádixom, ami az életben segített eligazodni, a miért, mi végre, mi értelme, hol a helyem töprengéseiben biztos irányt mutatva, az éppen ez a háromdimenziós gyökérszemlélet volt. Amit most a római píneák alatt újra élesen kirajzolt lelki szemeim előtt a Szentlélek, s amit alig tudok megköszönni, be-betérve a szinte lépésenként nyitott ajtóval váró templomokba. Igen, Ő, a Lélek fútt rá a lelkemre és gondolataimra sok-sok évvel ezelőtt, hogy rávezessen, elvezessen a bibliás létlogika gyönyörűséges, de sok próbatételes, nagykorú keresztyénné (Bonhoeffer) edző útjára.
A Szent Péter-bazilika és a római zsinagóga között, a hallgatag, mégis oly beszédes píneák alatt lehelte rá lelkemre a Szentlélek e június közepi napokban a figyelmeztetést, nem csak nekem üzenve:
„Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől”, a krisztusi rádixtól, gyökértől, „hogy a keserűség gyökere felnövekedve, kárt ne okozzon és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsid 12,17). Hallatlanul időszerű intés.
Uram, Jézus, kegyelmed háromszoros gyökérerejével őrizz meg minket továbbra is földi zarándokutunkon mindenféle elhajlástól Tőled!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
