Idén nyolcadik alkalommal tartják a Németh László műfordítói tábort Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben, csaknem hetven résztvevővel, akiket Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete köszöntött csütörtökön.

A diplomata hangsúlyozta: a műfordítói munka nem csak az irodalom, a kultúra szempontjából fontos.

Magyarország számára „létkérdés, hogy megértsük egymást a szomszédainkkal, hogy közel kerüljünk egymáshoz” – mondta.

Balogh Csaba „missziós munkának” nevezte, hogy a tábor résztvevői a közép-európai régióban a nyelvek között közvetítenek. Segítenek abban, hogy az irodalmon keresztül betekintést nyerjünk egymás gondolkodásába, jövőképébe, ami – mint a nagykövet fogalmazott – elengedhetetlen ahhoz, hogy ezt a régiót újra az európai fejlődés középpontjává tudjuk tenni.

Hozzátette, a politika nagyjából meg tudja teremteni a kapcsolatokat, de a műfordítók munkájára is szükség van ahhoz, hogy „újra egységes társadalmi-politikai-kulturális világ” jöjjön létre a Kárpát-medencében, illetve Közép-Európában. A 21. század elején ennél szebb missziós feladat nincs – hangoztatta Balogh Csaba.

A Lakiteleki Népfőiskola, a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány és a Magyar Írószövetség által meghirdetett műfordító táborba olyan 35 év alatti fiatalok adhatták le jelentkezésüket, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna nyelvein, valamint a történelmi szomszédok – Csehország és Lengyelország – nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt – közölték a szervezők az MTI-vel.

A résztvevők előadásokat hallgathatnak az adott nyelv kortárs irodalmáról, a kultúra sajátosságairól, valamint szemináriumi foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a szövegek magyarra fordításának elméletével és gyakorlatával.

Az augusztus 21. és 27. között rendezett tábor szakmai vezetője Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas irodalomtörténész.

(MTI/Felvidék.ma)