Szendrey Júlia és Petőfi Sándor életének meghatározó helyszíne volt az erdélyi Nagykároly, ahol megismerkedtek. Az Arany Szarvas fogadóban tartott megyebál sorsdöntő találkozás volt életükben. A költő hamar szerelmet vallott Szendrey Júliának, aki sokáig bizonytalan volt érzéseiben, ám naplójegyzetei mély érzelmi viharokról tanúskodnak.
Miután a lány hazatért Erdődre a családi birtokra, a költő több alkalommal meglátogatta, majd fájdalmas búcsút vettek egymástól, és Petőfi október 10-én visszatért Pestre.
A következő találkozóra nem kellett sokat várni, ugyanis Júlia, abban a reményben, hogy újra találkozhat Petőfivel, elhitette az apjával, hogy érdeklődik az október 22-én rendezett tisztújítási ünnepség iránt.
A találkozás megvalósult, és miután ez alkalomból együtt töltöttek pár napot, teljesen egymásba szerettek. Júlia naplójában addigi élete legcsodásabb napjaiként hivatkozott ezekre a késő októberi napokra, Petőfi pedig azt írta:
Júliával kezdődött meg az igazi élet.
Azonban számos félreértés és nehézség keresztezte kapcsolatukat, és az apai szigor is eltiltotta őket egymástól.
A költő bizonytalanságában született meg a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verse, a Reszket a bokor, mert címen. Búcsúversként íródott a költemény, hisz Petőfi nem tudta, mit remélhet Júliától, és úgy érezte le kell mondania szerelméről. A költeményt így fejezte be:
„Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!”
A vers sorsfordító lett kapcsolatukban, hiszen amikor az Életképek 1847. január 16-i számában megjelent, Júliához is eljutott. Mivel levelet nem tudtak váltani, ezért Júlia, Sass Károly, Petőfihez szánt levelébe írta bele az üzenetét: „1000-szer Júlia”.
A költemény és Júlia válasza fordulatot jelentett életükben. Júlia meghozta a döntést, és 1847 májusában apja akarata ellenére igent mondott a költőnek, majd 1848. szeptember 8-án összeházasodtak. Így, szerelmük a félreértések, rosszindulatú pletykák és nehézségek kereszttüzében végül célba ért.
Júlia 17 éves volt megismerkedésük idején, 18 évesen lett feleség, 19 évesen anya és 20 évesen özvegy.
Sándor és Júlia utoljára 1849. július 20-án, Tordán látták egymást, majd még két levelet váltottak, mielőtt a költő eltűnt a segesvári csatában.
Júlia ezután szüleihez vitte fiát, Petőfi Zoltánt, ő maga pedig megszállottan kereste férjét, körbejárta Erdélyt, majd miután azt a tippet kapta, hogy Törökországban keresse, egyenesen Haynau-hoz fordult, hogy adjon neki útlevelet. Mivel nem kapott választ, felkereste az uralkodó jobb kezét, Lichtenstein Ferenc herceget, aki segítsége feltételeként szeretői státuszt ajánlott neki, amit ő visszautasított.
A feldúlt lelkiállapotban lévő Júlia hazatért Erdődre, ahol búcsúlevelet írt fiának, ám az öngyilkosság gondolatát végül elvetette, és megpróbált talpra állni.
Nagy felháborodást váltott ki, amikor a nemzet özvegyének tartott Júlia, még a gyászév letelte előtt hozzáment a nála jóval idősebb Horváth Árpád történészhez, hogy gondoskodhasson gyermekéről. A házasságból, mely számára boldogtalan volt, négy gyermeke született.
Döntése miatt sokan elfordultak tőle, bár Júlia halálos ágyán is első szerelméről írt:
„Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon, s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”
Petőfi, a Koltón töltött mézeshetek alatt írta meg a Szeptember végén című szerelmes verset, mely hitvesi költészetének egyik legszebb alkotása, s melyben a sors előrevetett sötét árnyékaként a következő kérdést fogalmazta meg:
„Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre / Könnyezve borítasz-e szemfödelet? / S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, / Hogy elhagyod érte az én nevemet?”
A versben feltett kérdésre 1868. szeptember 6-án akkor érkezett meg a válasz, amikor Júlia 39 évesen méhnyakrákban elhunyt.
Apja, Szendrey Ignác, a Petőfi (Petrovics) család sírjába temette leányát a következő felirattal: Petőfi Sándorné Szendrey Júlia.
Ezzel állított a hajdan szerelmükkel dacoló apa emléket leánya Szendrey Júlia és Petőfi Sándor megállíthatatlan és örök szerelmének.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
