Karikó Katalin (Fotó: MTI)

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó Katalin és Drew Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését.

A kitüntetett 11 millió svéd koronát (368 millió forintnyi összeget) kap.

A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Karikó Katalin és Drew Weissman 2005-ben szabadalmaztatták a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását, melyen akkor már évek óta dolgoztak.

Az orvosi Nobel-díjjal jutalmazott mRNS technológiára alapul a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinája, azok az újfajta oltóanyagok, melyek hatékonyságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a koronavírus-járvány elleni küzdelem sikeréhez, illetve ahhoz, hogy az élet visszatérhessen egy nagyjából normálisnak tekinthető kerékvágásba.

Novák Katalin köztársasági elnök a közösségi hálón gratulált Karikó Katalinnak.

Mint írja, Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat kap.

„Óriási büszkeség, hogy nemzetünk egy olyan Nobel-díjassal gazdagodott, akinek kutatásai milliók életét menthette meg. Köszönjük, Katalin!” – posztolta.

 

(MTI/HVG/Felvidék.ma)