Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma

Szlovákiai hivatalos látogatása során Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a Szövetséggel is tárgyalt, majd Forró Krisztiánnal közös sajtótájékoztatót tartottak.

Forró Krisztián köszönetét fejezte ki Szijjártó Péternek, hogy folytatja azt a hagyományt, miszerint pozsonyi útjai során a magyar párt székházába is ellátogat. Áttekintették a szeptember 30-i szlovákiai parlamenti választás eredményét, amely megmutatta, hogy

a Szövetség az egyetlen olyan magyar párt, amely építhet a felvidéki magyar közösség támogatására.

Bízik abban, hogy Magyarország és Szlovákia sikeresen együttműködnek majd, és ebben a folyamatban a Szövetség kapocs kíván lenni a két kormány között.

Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma

Szijjártó Péter hangsúlyozta: „Számítunk a Szövetséggel való közös munkára és együttműködésre”, a magyar kormány számára továbbra is fontos a Szövetséggel folytatott párbeszéd. Elismeréssel nyilatkozott a Szövetség által gyűjtött szavazatokról, amely világosan jelzi, hogy ki képviseli a felvidéki magyarokat. Ugyancsak elismeréssel szólt Forró Krisztián preferenciaszavazatai számáról.

A magyar-szlovák kapcsolatok alakulása elé optimizmussal tekint, ugyanis mindkét kormány számára fontos a szuverén nemzeti külpolitika.

Ma nem csak Juraj Blanár külügyminiszterrel, hanem Robert Fico miniszterelnökkel is tárgyalt.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együttműködésének valaha volt legjobb fejezetére készülünk

O.N./Felvidék.ma