(Fotó: MTI/Kovács Attila)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas népdalénekes munkássága előtt december 18-án tematikus műsorokkal tisztelegnek a közszolgálati csatornák. A Magyar Rádió népzenei műsorainak házigazdájaként is ismert előadóművész életének 73. évében, pénteken hunyt el.

Budai Ilonára emlékezik december 18-án az M5 kulturális csatorna. A 12:50-kor kezdődő Tálentum című ismeretterjesztő sorozattal adóznak az előadóművész emléke előtt. A filmben megismerkedhetünk Gyömörével, Budai Ilona szülőfalujával, és életútjának legfontosabb állomásaival. Ízelítőt kaphatunk a magyar népdalkincsből, hallhatjuk hitvallását a népdal, a népi kultúra értékeiről.

A Dankó Rádió a 14 órakor kezdődő Szív küldi szívnek szívesen című műsorában emlékezik meg róla, majd december 20-án 20:04-kor a Táncházban egy korábbi portréműsort ad a művészről. A Kossuth Rádió a 19:30-kor kezdődő Nagyok című zenés portréműsorában a népdalénekessel 2018-ban készült beszélgetést ismétli meg.

Budai Ilona óvodapedagógusként végzett, előadóművészként első sikereit az 1968-as Ki mit tud? és a Nyílik a rózsa című vetélkedőben aratta, majd az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellett elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is.

Lelkes népdalgyűjtő volt, bejárta a környező országok magyarlakta vidékeit, és tanulmányozta az éneklési technikákat.

A Magyar Rádióban 1987 és 1997 között az Énekeljünk együtt, 1997-től pedig a Fúvom az énekem című műsort vezette. A pedagógusi pályát sosem hagyta el: 1986-tól 2021-ig tanított a III. kerületi zeneiskola népzenei tanszakán, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán.

(MTVA/Felvidék.ma)