(Fotó: Baka Anita)

Mára már hagyománnyá vált, hogy az Ipolyviski Római Katolikus Plébániaközösség saját készítésű és szerkesztésű falinaptárral kedveskedik a híveknek és a szélesebb nyilvánosságnak. Hétvégén az ipolyviski tájházban tartott karácsonyváró alkalmon már beszerezhető volt a 2024-es naptár.

A közösségnek nem ez az első falinaptára. Mint már beszámoltunk róla, a 2023-as esztendőre elkészítették az ipolyviski templomot bemutató kalendáriumukat. A kiadvány alaposabban bemutatta a templom ólomüveg ablakait, melyek nemrég készültek el.

„Már ekkor megfogalmazódott bennünk, hogy jó volna minden évben saját falinaptárt kiadni. A 2024-es már az Ipolyviski Római Katolikus Plébániaközösség leányegyházait is tartalmazza”

– nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Baka Anita helytörténész, a naptár szerkesztője. Hozzátette: az ipolyviski plébániához filiaként hozzátartozik Pereszlény, valamint Alsószemeréd. Mindhárom helyen Lormusz János esperesplébános szolgál.

A falinaptár képanyagát Lormusz János és Baka Anita válogatta. A képanyag igen változatos, a templomokhoz, illetve a falvakhoz köthető kisemlékeket taglalja.

A 12 képillusztráció között láthatók a templomokban található szakrális szobrok, kápolna, útszéli Szentháromság-szobor. Minden hónap egy szakrális emléket mutat be. A fotográfiákhoz a szakrális emlékhez köthető ima kapcsolódik.

Az előlap hátoldala az Ipolyvisk határában lévő Kutyika búcsújáróhelyet mutatja meg. A fotók mellett rövid leírás segíti a tájékozódást. A kalendárium hátsó oldalának belső részén mindhárom település templomáról olvasható rövid történelmi áttekintés.

A falinaptár Lormusz János esperesplébánosnál, valamint az Ipolyviski Községi Könyvtárban kapható. Előzetes egyeztetés után postai úton is beszerezhető – jelezte Baka Anita.

Az ideit az előzőhöz képes jobb minőségű papírra nyomtatták, így időállóbb a kiadvány. A grafikai elrendezés Štreba Bianca munkája. Fotók: Pásztor Mária, Jozef Krištóf, Tóth Edit és Baka Anita. A naptárak idén is a komáromi NEC ARTE nyomdában láttak napvilágot.

Végezetül a kalendárium szerkesztője elmondta: a plébániaközösség jövőre is készül kalendáriummal.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)