Fotó: Szalai Erika

Szükség van az együttlétre, a találkozásokra, mivel keresztény hitünket meg kell vallani, közösségeinket meg kell erősíteni, és kifelé is mutatni kell, hogy összetartozunk – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Gyergyószentmiklóson.

Soltész Miklós a székelyföldi város legnagyobb ünnepén, a Szent Miklós-búcsún vett részt, ahol egyházi fejlesztések támogatásáról tett bejelentést.

Beszédében felidézte: a találkozásokra a 2004. december 5-i sikertelen népszavazás miatt is szükség van.

Hangsúlyozta, hogy a feladat nem a gyűlölködés, hanem az összefogás, és az elmúlt évtizedben megerősített kapcsolat további ápolása.

Rámutatott: a magyar kormánynak sikerült „nemes választ” adnia a gyűlöletre, a határon túli magyarokkal közösen templomokat, iskolákat újít fel, közösségeket erősít meg.

(MTI)