Sárközi György magyar költő, prózaíró, folyóirat-szerkesztő, műfordító, magántisztviselő, a Nyugat második nemzedékének jelentős, egyéni hangú költője, 1899. január 22-én született Budapesten a Terézvárosban, zsidó családban, Sárközi (Vogel) Vilmos hivatalnok és Kovács Zsófia gyermekeként.
Iskoláit a váci piarista gimnáziumban és Budapesten a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. 1917-ben fedezte fel Osvát Ernő. 1918-ban fél évig volt hallgatója a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának. 1919-ben lektorként került az Athenaeum Könyvkiadóhoz, ahol 1938-ig dolgozott, amikor igazán az irodalom kellős közepében élhetett. 1921. március 5-én áttért a római katolikus vallásra.
Első kötete 1926-ban jelent meg Angyalok harca címmel. Már ekkor a legjobb barátai voltak Szabó Lőrinc és Németh László, akiknek intellektuális izgalma meg is zavarta harmonikus világképét. Következő kötetének verseiben már nyomon követhetjük lelki válságát, erre vall a könyv címe is: Váltott lélekkel. 1927-ben részt vett a Pandora szerkesztésében. 1935–1938 között a Válasz című folyóirat szerkesztője volt.
1936-ban megindította a Magyarország felfedezése című irodalmi szociográfiai könyvsorozatot.
1933-ban feleségül vette Molnár Mártát, Molnár Ferenc író és Vészi Margit lányát. 1937-ben a Márciusi Front egyik vezetője volt, kiáltványaikat Sárközi Városmajor utcai lakásán fogalmazták meg. 1937 októberében Erdei Ferenccel közösen megszervezte a 3. Makói Találkozót. 1938-ban a Márciusi Frontnak a Válaszban közölt felhívása miatt bíróság elé állították. 1939-ben egy ideig a Kelet Népe folyóirat munkájában vett részt.
1944-ben tüdőszanatóriumban kezelték, majd ugyanebben az évben munkaszolgálatra hurcolták. 1945. március 8-án végelgyengülésben halt meg, Balfon (Fertő-tó partján, Soprontól 8 km).
Fia Sárközi Mátyás (1937) magyar író, kritikus, műfordító, szerkesztő, a BBC Televízió munkatársa.
Illyés Gyula 1947-ben így emlékezett meg barátja haláláról:
„Mint mindig, a bajban lévők sorsát vállalta. A nyugat-magyarországi Balfon érte utol a vég, 1945 áprilisának valamelyik napján. Végelgyengülésben halt meg, negyvenhat éves korában. A reményt, a lelket utolsó percéig megőrizte. Az utolsó percig bíztatta és vigasztalta a mellette haldokló Halász Gábort és Szerb Antalt. Készült a jövőre.”
Passuth László író, műfordító, az 1945. júliusi megemlékezésében így vall Sárközi Györgyről:
„Az angyali doktorok fajtájához tartozott. Műve nemcsak a versben öltött formát, nemcsak szellemének kritikai villanásaiban, a művészt éppúgy elárulták a rímek, mint csodálatos mosolya, vagy egy felejthetetlen kézmozdulat. Varázsa volt, ám ő is ezt a varázst kereste azoknál, akikkel, mint műfordító, vagy kézirat-olvasó kapcsolatba került. Nyugtalan szellem maradt mindvégig, de egyre lomhább versíróvá vált; utolsó, tragikusan elmélyült tíz esztendejének egész termése belefér a Higgy a csodában vékony kötetébe.
A verseket rendszerint nyáron írta, rövid pihenői alatt, amikor elmenekülhetett a városban reátornyosuló papíroshegyek elől. Keveset írt, de ezek a versek oly szépek voltak, hogy az olvasók szívükben megrendültek tőle, keresték a csend mélyebb okát, amely elfullasztotta a költőt, aki csak akkor szólalt meg, amikor „múltjára borult”…
A vers mestere volt, egyike a legnagyobb jelenkori magyar költőknek, ám mint ember nagyon csendes, türelmes, kissé félszeg volt, elzárkózott a szereplés hangosabb formáival szemben. Míg szerkesztette a Válasz-t, vagy olvasta az Athenaeumhoz benyújtott kéziratokat: ugyanolyan mély, lelki finomság áradt belőle, az a különös tapintat, mely éppúgy hozzátartozott lényéhez, mint meleg szemének lélekbelátó mosolya. Három verseskötetének címe is hordja magában e belső finomság igézetét: az „Angyalok harca”, a „Váltott lélekkel” s a „Higgy a csodában” láncszeme annak a férfiműnek, mely a balfi táborban, irodalmunk e nagy temetőjében örökre megszakadt.”
Sárközi György és felesége Molnár Márta közös sírban nyugszik Budapesten, a Kerepesi úti temetőben.
Forrás: Wikipédia, Politikatörténeti Intézet
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
