Forró Krisztián újévi beszédében leszögezte, hogy csak magunkra számíthatunk. S két fő feladatot jelölt meg politikai szempontból közösségünk számára 2024-ben.

2024 kapujában nem tehetjük meg, hogy néhány szót ne említsünk 2023-ról is politikai szempontból. Mint ismert, a legnagyobb megmérettetés a parlamenti választás volt 2023-ban.

Forró úgy véli ezen a közösségünk megmutathatta erejét.

„Bár a siker elmaradt, hiszen nem sikerült megugrani az 5%-os küszöböt, a közösségünk erősebben került ki ebből a választásból, hiszen 2010 óta a felvidéki magyarság életében magyar párt ilyen eredményt, ennyi szavazatot nem kapott” – mondta.

Kifejtette, 2024-ben alkalom lesz arra, hogy tovább erősödjön a közösségünk. Ugyanis, két megmérettetés vár ránk: a köztársaságielnök-választás és az európai parlamenti választás.
„A köztársaságielnök-választáson megmutathatjuk ismét a közösségünk erejét. Szükség van rá. Hiszen a választások után nagyon sok megszólítást, nagyon sok biztatást, nagyon sok buzdítást kaptam abból a szempontból, hogy indítsunk köztársasági elnök-jelöltet” – nyilatkozta.

S megköszönte a bizalmat, hogy a személyében megjelenhet a felvidéki magyar közösségnek egy magyar köztársaságielnök-jelöltje. Az indulás érdekében még az óévben elindult az aláírásgyűjtés.

Forró Krisztián szerint fontos, hogy azokat a témákat, amik számunkra lényegesek, azokat hangsúlyozzuk és felhozzuk, mert ez által is erősítjük a közösségünket, s ez által is hallassuk a hangunkat, hogy ne tudjanak bennünket félretenni.

„Csak akkor tudunk megmaradni szülőföldünkön magyarként, hogyha erősebbek leszünk. Ez a tétje a köztársaságielnök-választásnak, hogy ne tudjanak bennünket félretenni, és hogy foglalkozzanak azokkal a kérdésekkel és problémákkal, amik bennünket érintenek” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy láthatjuk, a kormányprogramban most sem szerepelnek olyan dolog, amik számunkra fontosak a megmaradásunk szempontjából. Abban csupán általánosságok és közhelyek vannak, s kimaradtak belőle a régiónkat érintő fontos kérdések.

„Csak magunkra számíthatunk!” – mondta Forró Krisztián.

Szólt a másik fontos választásról is, ami az európai parlamenti választás lesz. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a legutóbbi ilyen választáson nem egész 400 szavazaton múlott, hogy legyen képviseletünk az Európai Parlamentben.

„Sajnos ez nem jött össze akkor, most 2024-ben meg kell ezt változtatnunk. Kell, hogy legyen a felvidéki magyarságnak hangja az Európai Parlamentben, hogy ott is erősítsük a magyarok hangját” – mondta.

Végül az Isten áldását kérve azt kívánta, hogy növekedjen az önbizalmunk, mert csak így fogjuk tudni megtartani magyarságunkat Szlovákiában.

„Itt élünk több mint ezer éve, és itt akarunk élni még több mint ezer évig. Ehhez kérem az Önök segítségét, s biztos vagyok benne, hogy együtt, közösen sikerülni fog” – szögezte le.

(Forró Krisztián FB / HE/Felvidék.ma)