Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Kedd délelőtt tartotta szokásos havi sajtótájékoztatóját Andruskó Imre és Orosz Örs, a Magyar Szövetség színeiben politizáló megyei és városi képviselők. A sajtótájékoztató központi témája a január 17-én megnyílt megyei, elektronikus pályázati rendszer volt, melynek keretösszege országos viszonylatban is kiemelkedő 3,59 millió euró, melyet a megye saját költségvetéséből fedez.

A megújult dotációs rendszer magában foglalja az eddig külön álló hat támogatási csoportot, melyeken keresztül Nyitra Megye Önkormányzata a megye lakosainak, civil szervezeteinek, településeinek és jogi személyeinek nyújt támogatást – hangzott el.

A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, március elsejéig lehet benyújtani a megye weboldalán, ehhez pedig regisztrálni kell elektronikus személyi igazolvánnyal.

A képviselők megjegyezték, az önkormányzatoknak nem, de egyes civil szervezeteknek, magánszemélyeknek ez esetleg gondot okozhat, ezért a vonatkozó rendelet lehetővé teszi a kivételt. Andruskó azonban megjegyezte, aki csak teheti, e-személyivel pályázzon, mert csak a legritkább esetekben fogja a megye jóváhagyni a kivételeket. 

Andruskó Imre felhívta a figyelmet, ahogy korábban Csenger Tibor (Magyar Szövetség) alispán is, hogy a sportaktivitások mellett

az egyes sportklubok és szövetségek támogatást igényelhetnek a fiatalokkal való foglalkozásra is.

A pályázók minden egyes 18 év alatti regisztrált tagjukra 50 euró támogatást igényelhetnek. A képviselő azt is megemlítette, hogy Nyitra megye mind a 354 települése pályázhat ötezer eurós támogatásra a lakosság életszínvonalának javítása érdekében megvalósuló beruházásokra. Mint mondta, a települések költségvetéséből mintegy 500 millió euró hiányzik, ezért az összesen 1,77 millió eurós keretösszegből finanszírozott ötezer eurós támogatásra érdemes pályázni, hiszen minden település megkaphatja azt.

Orosz Örs ennek kapcsán megjegyezte,

a műemlékvédelemre szánt keretösszeg jóval szerényebb, mindössze 110 ezer euró és legfeljebb 4500 euró igényelhető,

ennek ellenére úgy vélekedett, ezzel a lehetőséggel is érdemes élni. Jó példaként megemlítette Százd községet, ahol az elmúlt évtizedben szinte teljesen meg tudott újulni a középkori templom ezekből a kisebb pályázati összegekből. A megyei kulturális bizottság elnökeként arról is beszámolt, hogy a megye már aktívan dolgozik a Duna Menti Múzeum új kiállításán, mely munkába bekapcsolódott a március elsejével hivatalba lépő új múzeumigazgató, Paterka Pál is.

A jelenleg felújítás alatt álló múzeum 2025-ös újranyitására európai színvonalú, interaktív állandó kiállítást szeretnének,

fogalmazott Orosz, aki hozzátette, abban az évben Komárom fókuszba kerül Jókai Mór bicentenáriuma kapcsán is. „Az a célunk és ebben érdekelt a Magyar Szövetség, a múzeum és a megyei kulturális főosztály is, hogy ez a megújult kiállítás valóban európai színvonalú legyen és növelje Komárom turisztikai vonzerejét” – húzta alá.

A képviselők arra is figyelmeztettek, hogy február elsejével életbe lép a módosított szociális szolgáltatásokról szóló rendeletet, melynek értelmében

a szolgáltatások mintegy 30 százalékkal drágulnak a megye által fenntartott 26 szociális intézményben.

Andruskó kiemelte, utoljára 2020. januárjában emeltek a szolgáltatások árain, az azóta eltelt időben azonban akkora volt az infláció, illetve annyira megdrágult a rezsi, hogy már fenntarthatatlan volt a helyzet az intézményekben.

A soron következő városi képviselő-testületi ülés kapcsán Andruskó Imre elmondta, annak legfőbb témája a sport és kulturális rendezvényekre benyújtott pályázatok elbírálása lesz annak érdekében, hogy a pályázó szervezetek minél hamarabb megkaphassák a támogatásukat. Ezen felül elmondta,

a tavaly létrehozott posztumusz Pro Urbe-díj elnyerésére ő maga Alapy Gáspárt fogja felterjeszteni, mivel idén lesz 80 éve, hogy a két Komárom utolsó polgármesterének megszűnt a mandátuma 1944. augusztusában.

„Személye azért fontos, mert egyedülálló módon, nyíltan kiállt a zsidóüldözések ellen és küzdött a zsidó lakosok megmentéséért” – fogalmazott. Alapy Gáspárt a nyilasok hatalomra kerülését követően pár napon belül, 1944. október 17-én letartóztatták és a dachaui koncentrációs táborba szállították. Egyes feltételezések szerint még a Németországba tartó úton elhunyt. „Azt gondolom, hogy ő az a személy, aki méltó arra, hogy megkapja Komárom első hivatalos Posztumusz Pro Urbe-díját” – fejtette ki véleményét a képviselő.

A képviselők megemlítették, hogy két fontos választás előtt áll az ország. A köztársasági elnök megválasztásának első fordulójára március 23-án kerül sor. Orosz Örs ennek kapcsán kifejtette, szimbolikus eseményről van szó, és teljesen felesleges lenne a magyar közösség részéről az első fordulóban elköteleződni szlovák jelölt mellett, hiszen a Szövetség is indít jelöltet Forró Krisztián pártelnök személyében. Orosz szerint fontos, hogy Forró jó eredményt érjen el és mozgósítani tudják szavazóikat, hiszen az elnökválasztást követően júniusban sor kerül az EP-választásokra, amelynek tétje, hogy mandátumra válthassák a magyar közösség szavazatait. 

Az Európai Parlamenti képviselő-jelöltekről a Magyar Szövetség február 24-ei Országos Tanácsa dönt majd, tudtuk meg.

Szalai Erika/Felvidék.ma