Élő hangversenyfolyammal ünnepelik március 23-án, szombaton a Bartók Rádió Napját. Az 1990-es évek óta Bartók Béla születésnapjához kötődően tartják ezt a jeles napot. A 6-os stúdióban közönség előtti, ingyenesen látogatható hangversenyekkel és különlegességekkel készül a rádió.

Bartók Rádió Napjának programja szombaton 10:30-kor kezdődik, elsőként Becze Szilvia műsorvezető a Bartók Rádió szerkesztőivel beszélget és a hangszeren játszó kollégák előadnak egy-egy rövid zeneművet. 14 órától a Szent Efrém Férfikar hangversenyét, 15:30-tól a Szigeti Vonósnégyest Rohmann Ditta gordonka- és Rohmann Imre zongoraművésszel kiegészülve, míg 18:30-tól a 25 éves Budapest Jazz Orchestra hangversenyét hallhatják, Oláh Kálmán zongorista közreműködésével. A napot a 19:30-kor kezdődő Riccardo Frizza vezényelte koncert zárja, amit a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterméből közvetít szintén élőben a Bartók Rádió.

Az egykori Magyar Rádió 3. műsora 1987. május 23-án vette fel Bartók Béla nevét. Ekkortól profiljában már döntően a prémium komolyzenei tartalmak kapták meg a főszerepet.

A klasszikus zene hazai kedvelőinek legnépszerűbb közszolgálati adójává vált az utóbbi évtizedekben a Bartók Rádió. Műsoraiban a komolyzenei élet kiemelkedő egyéniségeit látja vendégül és egyedülállóan sokszínű műfaji repertoárral büszkélkedhet. Programkínálata alapját magyar és külföldi, archív és friss komolyzenei felvételek, élő, interaktív magazinműsorok, rögzített és élő hangversenyek, operaközvetítések adják. Ezek mellett a Bartók Rádióban hangsúlyos szerepet kap a népzene, a filmzene és a dzsessz, illetve a kortárs zene is. Szorosan együttműködnek a nagy hazai komolyzenei műhelyekkel, mint a Zeneakadémia, az Operaház vagy a Müpa, testvérintézményükkel, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseivel és a márciusban próbaadással hallható Szakcsi Rádióval is.

A világ szinte összes jelentős hangversenyterméből hallhatók koncertek a csatornán, amely a legrangosabb hazai helyszínek mellett minden évben kapcsolja a bécsi újévi hangversenyt és a Bayreuthi Ünnepi Játékok néhány előadását és rendszeresen közvetít a New York-i Metropolitan Operaházból. Számos sikeres kampány és program fűződik a rádió nevéhez, ilyen a Bartók Rádió Napja, az Újévi nyitány a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával – amelyet a Duna csatornával és a Zeneakadémiával közösen rendeznek – vagy a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek Napja.

A Bartók Rádió Napja március 23-án egész nap a Bartók Rádión.

(MTVA/Felvidék.ma)