Nyolcvan évvel ezelőtt 1944. március 19-én vette kezdetét Magyarország modern kori történetének egyik sorsdöntő eseménye: a német megszállás. A bevonuló német csapatok rendszerváltó jelentőségű fordulatot hoztak Magyarország életében. Ennek körülményeiről, nemzetközi hátteréről, s a megszállás tragikus következményeiről rendezett konferenciát a Rubicon Intézet.
Nánay Mihály tudományos főmunkatárs bevezetőjében a sorsfordító nap közvetlen előzményeként Adolf Hitler levelét emelte ki, amelyben a Német Birodalom feje meghívta Klessheimbe, a Salzburg közeli kastélyba Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját baráti tárgyalásra.
Hitler, okulva az olasz kiugrás példájából, meg akarta előzni, hogy egy újabb – megbízhatatlannak tartott – szövetséges kilépjen a háborúból, így hazánk megszállása mellett döntött.
A lépést ezen kívül a magyar élőerő és nyersanyagok minél teljesebb bevonása a világháborús erőfeszítésekbe is indokolttá tette Hitler számára.
Mit lehetett tudni 1944. március 18-án? – tette fel a kérdést előadása címében Szakály Sándor a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, aki a megszálláshoz vezető út előzményeit elemezte. Magyarországon a háborúból való kilépésről álmodoztak, és olyan semleges állapotról, mint a spanyol, a portugál vagy a svéd volt.
A németek tudtak a magyar szándékról 1943 ősze óta, ezért a közvélekedéssel ellentétben nem Jaltában dőlt el országunk sorsa, hanem már Teheránban.
De a magyar katonai elhárítás is tudott a német szándékról már 1944 elejétől, ugyanis itt, a VKF 2. osztály X. alosztályán működtek Európa legjobb rejtjelfejtői, Pokorny Hermann ezredes szervezte meg 1920-ban, akik egyaránt figyeltek ellenfelet, barátot. Főként az utóbbit – tette hozzá a történész, egy elterjedt tévedést eloszlatva: a korabeli hivatalos katonai dokumentumokban mindig a fegyvertárs meghatározás szerepel, nem pedig a szövetséges.
Német szempontból Magyarország 450 ezer bevethető katonát, éléskamrát valamint bauxitbányákat és kőolajat jelentett, ezért látszatmegegyezést akartak: Horthyt megtartani posztján a belső nyugalom érdekében, de teljes együttműködést, elsősorban a kormány teljes lecserélését.
Kállay Miklós miniszterelnök személye, és sok más politikusé, elfogadhatatlan volt Hitler szemében a háborúból való kiugrási szándék és a zsidóság védelme miatt.
Ugyanis – eltérően a megszállt, illetve „fegyvertárs” országoktól – Magyarországon a különböző jogkorlátozások ellenére élet- és vagyonbiztonságban élhettek. Egykori emlékirat tanúsága szerint az ide menekült zsidók elképedve látták, hogy vallási ünnepeiken a Dohány utcai zsinagógába jólöltözött urak és hölgyek igyekeznek, és fehérkesztyűs közlekedési rendőrök ügyelnek a környék rendjére.
A változásokat jelző német csapatösszevonásokról a magyarok tudtak, de a nagyságáról nem. Hitler „meghívólevele” után Kállay azt tanácsolta a kormányzónak, hogy ne utazzon, viszont Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök arra kérte, hogy tárgyaljon, és érje el a katonaság visszavonását a keleti frontról az ország védelme érdekében.
Klessheimben Hitler még államfőnek járó tiszteletadással fogadta Horthyt, de rövidesen rátért a feltételekre: Magyarország külső ellenségtől való megvédése céljából német csapatok állomásoznak az országban. A két kormány a legszorosabb egyetértésben működik, ennek ellenőrzésére a Führer teljhatalmú megbízottat nevez ki. Még a német csapatok érkezése előtt a kormányzó kiáltvánnyal fordul a néphez, és felszólítja a lakosságot, hogy fogadja barátsággal a németeket.
Horthy elképedve hallgatta a feltételeket, és le akart mondani.
Ezt Hitler el akarta kerülni, korábban ugyanis járt Klessheimben Tiso szlovák miniszterelnök illetve a román Conducator: Antonescu. Hitler tisztában volt avval, hogy ha Horthy lemondása esetén belpolitikai válság törne ki, akkor a két szomszédos fegyverbarát segítene „megoldani”, márpedig arra a magyar szembenálló oldalak is összefognának, és radikálisan lépnének fel. Ez pedig éppen azokat az értékeket veszélyeztetné, amelyek megtartása német érdek (éléskamra, katonaság, ásványkincsek).
Végül a harmadik tárgyalás után sikerült megállapodniuk a Horthy által legelfogadhatóbb miniszterelnök személyében, aki Sztójay Döme berlini követ volt.
Sztójay egészségi állapotára hivatkozva vonakodott, végül elfogadta a posztot. Kállay Miklós viszont azonnal lemondott és a török követségre menekült. Igaza volt, jegyezte meg Szakály Sándor, mert a németek egy 3000 személyt tartalmazó listával jöttek, amelynek élén Kállay mellett gróf Bethlen István korábbi miniszterelnök, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, országgyűlési képviselők, hasonló személyek letartóztatása és a katonai vezetés lecserélése állt.
Ezzel Magyarország erősen korlátozott szuverenitású országgá vált. Hogy milyen önálló mozgástér maradt, az már egy újabb konferencia tárgya.
Cservenka Judit/Felvidék.ma
