Nem létezik geológiai kutatás a lévai katonai létesítmény alkalmasságáról, amelyet a száj- és körömfájás-járványban elhullott állatok elföldelésére jelöltek ki. Ezt állítja a Sloboda a Solidarita (SaS) párt, amely állítását a lévai Dionýz Štúr Állami Földtani Intézet csütörtökön kiadott közleményével támasztotta alá.
Branislav Gröhling pártelnök felszólította Richard Takáč (Smer-SD) mezőgazdasági minisztert, hogy mondjon le posztjáról. Gröhling szerint Takáč valótlanságot állított a geológiai kutatások létezéséről. Idén márciusban egy parlamenti bizottságban Alojz Hlina (SaS) parlamenti képviselő közvetlen kérdésére azt állította, hogy végeztek geológiai kutatásokat. Hlina továbbá azt is hozzátette, hogy a másik helyszínen, Erdőháton sem végeztek kutatást annak megállapítására, hogy megfelelő-e a helyszín az állattetemek elhantolására.
Martina Bajo Holečková (SaS) képviselő kijelentette, hogy már egy hónapja sürgeti az illetékes minisztériumokat és intézményeket, hozzák nyilvánosságra az említett geológiai kutatást. „Takáč miniszter arra hivatkozott, hogy ez egy katonai objektum, ezért nem hozhatja nyilvánosságra az információkat. Megtudtam, hogy nem volt geológiai kutatás, hanem a szóban forgó helyszínen operatív kutatás történt. Ezt a tényt a Dionýz Štúr Állami Földtani Intézet is megerősítette” – mondta.
Vladimir Kuny lévai önkormányzati képviselő azt állítja, hogy a képviselők sikertelenül próbálták megszerezni a minisztérium álláspontját a Lévához közeli elhullott állatok elhantolásával kapcsolatos tisztázatlan kérdésekkel kapcsolatban. „Nyílt levelet küldtünk a miniszternek. Ezt követően meghívtuk őt egy rendkívüli tanácsülésre. Először megígérte, hogy részt vesz, de két nappal az ülés előtt lemondta a részvételt. Az infotörvény alapján kérdéseket küldtünk. A válaszadási határidő lejártát követő napon további nyolc nappal meghosszabbították a válaszadási határidőt” – mondta Kuny.
Richard Takáč hazugságnak nevezte az SaS állításait.
„Mindenkit biztosíthatok, hogy az összes szükséges anyagot megkaptuk a környezetvédelmi minisztériumtól. Ezek a védelmi tárcánál vannak, mivel hozzá tartozik a terület. A védelmi tárca korábban leszögezte, addig egyetlen tetemet sem ásnak el, amíg nem kapják meg az erről szóló határozatot a környezetvédelmi minisztériumtól. Csak akkor láttak hozzá, amikor ezt megkapták” – jelentette ki Takáč. Szerinte az SaS hazudik és félrevezeti az embereket.
Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter abban igazat adott az SaS-nek, hogy nem végeztek Léva mellett geológiai kutatást. „Azonban az ellenzék azt sem tudja, mi a különbség a geológiai kutatás és a geológiai felmérés között. Léván és máshol is elvégezték az adott helyzetben szükséges geológiai felmérést, a geológiai kutatás azonban évekig tart” – mondta Taraba.
Szerinte az ellenzék csak azt bizonyította, hogy válsághelyzetekben nem tudná, mitévő legyen. „Olyan ez, mintha égne a ház, de ahelyett, hogy oltanák, tudományos kutatásba kezdenének a gyúlékony anyagokkal kapcsolatban” – reagált az SaS kijelentéseire a miniszter.
SZE/Felvidék.ma/TASR