340 évvel ezelőtt olyan esemény játszódott le szeptember 2-án, amely örökre beírta magát a magyar történelembe. A török zászlók, melyek több mint másfél évszázadon át a magyar királyi palota bástyáin lobogtak, azon a napon lehullottak.
A város visszakerült a keresztény seregek kezébe, mely nem csupán egy katonai győzelem születését jelentette, de a magyar nemzet új reményének hajnalhasadásaként került be a krónikák könyvébe.
1526-ban a mohácsi síkon zajló ütközet nem csupán katonai vereség volt, hanem Magyarország történetének legnagyobb tragédiája, amikor a fiatal II. Lajos király elesett, a hadsere zöme odaveszett, mellyel egy egész korszak zárult le.
1686. szeptember 2-án, 145 évnyi oszmán uralom után a keresztény hadak visszafoglalták Budát, a magyar királyok egykori székvárosát. Az esemény nem csupán egy fontos katonai győzelem volt, hanem a magyar történelem egyik legjelentősebb fordulópontját jelentette.
Székely Bertalan, 1860: II. Lajos holttestének megtalálása (Fotó: Wikipédia)
Buda 1541-ben került török kézre. I. Szulejmán szultán csapatai csellel foglalták el a várost, amelynek elvesztése végleg megszilárdította az ország három részre szakadását. A középső területek oszmán fennhatóság alá kerültek, míg a nyugati és északi országrész a Habsburgokhoz tartozott, Erdély pedig sajátos, a Porta és a Habsburgok befolyása között egyensúlyozó helyzetbe került. A török uralom alatt Buda az oszmán közigazgatás egyik központjává vált, miközben a korábbi királyi főváros lakossága jelentősen megfogyatkozott.
Több mint másfél évszázadon keresztül számos kísérlet történt Buda visszafoglalására, de egyik sem járt sikerrel. Az áttörést az Oszmán Birodalom meggyengülése és az 1683-as bécsi vereség hozta el. Kara Musztafa nagyvezír seregeit a keresztény szövetségesek III. Sobieski János lengyel király vezetésével Kahlenbergnél legyőzték. A győzelem után a keresztény Európa ellentámadásba lendült.
1684-ben, Sobieski kezdeményezésére megalakult a Szent Liga a Habsburg Birodalom, Velence, Lengyelország, majd Oroszország részvételével. Céljuk az oszmánok európai terjeszkedésének visszaszorítása és az elfoglalt területek visszaszerzése volt.
A Szent Liga seregei 1684-ben már megkísérelték Buda elfoglalását, de az ostrom kudarcba fulladt. Két évvel később azonban sokkal nagyobb és szervezettebb hadsereg tért vissza. 1686 júniusában Lotharingiai Károly és II. Miksa Emánuel mintegy 80 000 fős, soknemzetiségű keresztény serege zárta körül a várat. A támadók között magyar végvári vitézek, hajdúk és kurucok mellett számos európai nemzet katonái is harcoltak.
Molnár József: Buda visszafoglalása 1686-ban (Fotó: Wikimedia.com)
Buda védelmét a hetvenedik életévén túl járó Abdurrahman budai pasa vezette mintegy 15 000 katonával. A pasa nem volt hajlandó megadni magát, és elszántan védte a várat, hisz ebben az időben az Buda az Oszmán Birodalom legnagyobb és legjelentősebb magyarországi közigazgatási egysége volt. A két és fél hónapig tartó ostrom során a keresztény tüzérség súlyosan megrongálta a falakat, miközben a védők több alkalommal kitörésekkel próbálták feltartóztatni az ostromlókat.
A helyzetet tovább nehezítette, hogy Szári Szulejmán nagyvezír mintegy 50 000 fős felmentő sereggel indult Buda megsegítésére. A döntő fordulat augusztus 14-én következett be, amikor a Szent Liga seregei legyőzték a felmentő hadat. Ezzel Buda védői elvesztették utolsó reményüket is a külső segítségre.
Végül 1686. szeptember 2-án elérkezett a döntő csata. A keresztény hadvezetés hadicsellel megtévesztette a törököket, amikor a reggeli órákban úgy tűnt, mintha a nagyvezír serege ellen készülnének támadást indítani, majd kora délután váratlanul megfordultak és a meggyengült várfalak ellen indítottak rohamot.
Győrfi Lajos: Sobieski János című szobra a párkányi emlékparkban (Fotó:kozterkep.hu)
A támadás sikerrel járt. A keresztény katonák áttörték a védelmet, és rövid idő alatt elérték a vár belső részeit. A harc hamarosan az utcákon folytatódott. Az oszmán uralmat 145 éven át jelképező lófarkas zászlót a hagyomány szerint Petneházy Dávid magyar vitéz döntötte le. A budai pasa, Abdurrahman is életét vesztette a végső küzdelemben.
A győzelmet azonban beárnyékolta a pusztítás és a fosztogatás. A vár elfoglalása után a keresztény katonák egy része mészárlásba kezdett, amelynek végül a fővezérek erélyes fellépése vetett véget. A város súlyosan megrongálódott, és Budának hosszú évtizedekre volt szüksége ahhoz, hogy újjáépüljön és ismét jelentős várossá váljon.
Buda visszafoglalása mégis történelmi fordulópontot jelentett. A győzelem megnyitotta az utat a további hadjáratok előtt, és a keresztény seregek sorra foglalták vissza Magyarország várait és városait. Az oszmánok fokozatosan kiszorultak az országból, amit az 1687-es nagyharsányi győzelem, majd az 1699-es karlócai béke tett teljessé.
Ohmann Béla: Budavár 1686-os visszavételének emlékműve, Budapest I. kerület (Fotó: kozterkep.hu)
Buda felszabadítása a magyar nemzeti emlékezetben a remény és az újjászületés jelképévé vált. A mohácsi vereség, az ország három részre szakadása és a másfél évszázados oszmán uralom után a magyarok számára egy régi korszak lezárását és egy új történelmi időszak kezdetét jelentette.
1686. szeptember 2-a így nem csupán egy vár visszafoglalásának napja volt, hanem annak a történelmi pillanatnak a jelképe, amikor másfél évszázadnyi oszmán uralom után ismét felragyogott a remény Magyarországon.
Forrás: Rubicon, Magyar Történelmi Lexikon
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
