Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Jelentkezz a SzakGyak programra

július 7 @ 05:20

A Diákhálózat SzakGyak nevet viselő programja újabb három szakmai gyakorlati lehetőség hirdet meg szlovákiai magyar származású egyetemisták számára.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Fészek PT, és a Gombaszögi Nyári Tábor egyaránt várja a gyakorlatra jelentkezőket.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elsősorban pedagógiai, nevelői pályára készülők, illetve orvostanhallgatók jelentkezését várja, de alapvetően nyitott a lehetőség bárki számára. A Fészek Polgári Társulás napközis kalandtábora szintén táborszervezési ismeretekkel látja el a jelentkezőket, ahogy a Gombaszögi Nyári Tábor is. Utóbbi főként regisztrációs munkára, illetve a tábor építésére és bontására várja a gyakorlatozókat.
A pontos feltételek, illetve egyéb információk a Diákhálózat hivatalos honlapján érhetőek el, erre a linkre kattintva.

A jelentkezési határidő mindhárom helyre június 30-a! Jelentkezni a dhszakgyak@gmail.com címen lehet, Kotiers Rebekánál.

A SzakGyak a Diákhálózat tanügyi programja, melynek segítségével az egyetemi hallgatók a nyári hónapokban gyakorlatot szerezhetnek partnereinknél. A célja, hogy az egyetemisták az egyetemen tanultakat gyakorlatban is kipróbálhassák, kapcsolatot építhessenek partnereinkkel és a többi diákkal, szakmai és a személyes látókörüket pedig kiszélesítsék. A fenn szereplő három tábor kiváló lehetőség arra, hogy az egyetemisták belekóstoljanak a szlovákiai magyar táborszervezők figyelemre méltó és áldozatos munkájába.

Várják a jelentkezőket!
(dh, bzs)

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 7, 2025
Időpont:
05:20
Esemény kategória: