A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat, a Galántai Honismereti Múzeum és a városi művelődési központ közösen szervezi meg május 20-án, szombaton 13.00 órai kezdettel a Múzeumok és galériák éjszakáját a Honismereti Múzeumban és a két galántai Esterházy kastélyban.
A rendezvény központi témája Kodály Zoltán életműve, hiszen idén emlékezünk a zeneszerző születésének 135., illetve halálának 50. évfordulójára. Ennek kapcsán látható Géczy Olga Kép — Zene – Szó c. kiállítása a reneszánsz kastélyban, illetve a Kodály Zoltán életműve Tavaszy Noémi festő- és grafikusművész alkotásaiban c. tárlat a honismereti múzeumban. Az esemény másik témája a táncművészet kialakulása, fejlődése.
A gazdag szórakoztató programok éppen akkor kezdődnek, amikor egyéb napokon a kulturális intézmények már zárni szoktak. 17 órakor, a reneszánsz kastélyban Beata Tomcsányiová zongoraművész és Sandra Frátriková hegedűművész műsorával indul a koraeste, majd a galántai Kodály String Trió koncertjével folytatódik 17.30-kor. Ezután, már hagyományosan jelmezekben, a díszmenet átvonul a honismereti múzeumba. Itt 18.30-kor a Žiarislav a Bytosti zenei formáció lesz az első vendég, őket 19.30-kor a Fringia követi. A történelmi táncokat felelevenítő csoport egészen a középkorba kalauzolja a nézőt, de a rokokó táncstílusából is ad ízelítőt – műsoruk után a közönség is kipróbálhatja a tánclépéseket. 21 órakor a neogótikus kastély udvarán folytatódik az este – itt már a folklóré és a modern táncoké lesz a főszerep: közreműködik a Važina néptánccsoport, valamint a Calma, a Fanatic Electric és a Zumba Zoli formációk.
Természetesen a kiállítások a rendezvény egész ideje alatt mindhárom helyszínen már 13 órától megtekinthetők. A honismereti múzeumban jelmezes tárlatvezetéssel és alkotóműhellyel várják a látogatókat. A Múzeumok éjszakája Galánta Város anyagi támogatásával valósul meg.
A rendezvény ideje alatt látható kiállítások:
Reneszánsz kastély
Állandó kiállítások: Galánta város története, Polgári lakáskultúra a 19. század végén
Időszaki kiállítások: Géczy Olga: Kép – Zene – Szó és Szakrális és népi építészet a 19.században
Galántai Honismereti Múzeum
Állandó kiállítások: Városi lakáskultúra, Szakrális emlékek, A galántai régió hagyományos népi kultúrája, Gyógyszertár, A régió képzőművészei, Malmok és malomipar, Gány-Barakony régészeti lelőhely
Időszaki kiállítás: Kodály Zoltán életműve Tavaszy Noémi festő- és grafikusművész alkotásaiban
Neogótikus kastély:
Időszaki kiállítás: Válogatás Michaela Pospíšilová (Csehország) fotóiból