Mihályi Molnár László jegyzete – Mondtam én valamikor, hogy vásárlással ünnepeljétek a születésnapomat? – olvasom az ikonra írt üzenetet, egy ismerősöm küldte, mert tudja, hogy megértem, vagyis úgy gondolja, számomra sem szívderítő ez a karácsony előtti forgatag. Lassan már kenyeret sem lehet kapni tolongás nélkül, és hetek óta villognak a szemkápráztató reklámok, a postaláda környékén lépni sem tudok a tornyosuló röplapoktól, pedig ott lapul köztük egy-két értékes karácsonyi koncert hirdetése is… Csengők csilingelnek és zenélő aranyalmák csalogatnak a kihagyhatatlan, az egyszeri és megismételhetetlen kedvezményes és akciós költekezésre…
Mily boldog is lenne Szent István királyunk, ha meghallaná, hogy mindenki a karácsonyt várja, hogy nem volt hiábavaló az útmutatása Róma felé… És hová is bujdokolna szegény szégyenében, amikor látná, hogy mivé lett országa, népe és hite, és mivé lettek ünnepei. Bizony ideje lenne egy kiadós ostorozással megleckéztetni az élősködő kufárokat, akik a legszentebb és legmeghittebb alkalmakat és eseményeket sem tisztelik, zsongnak, mint a döglegyek, belerondítanak a csendbe és tisztaságba, fertőznek lelket és hitet, népet és nemzetet, mert számukra minden csak üzlet és áru és átverés. Már csak a bamba bolondok nem látják, hogy ez egy eltervezett és megfontoltan kifundált, vagyis jól szervezett aknamunka a világ leigázására, aminek útjában áll a keresztény ember is, mert aki megőrzi hitét, az nem válik az anyagi hajsza és a Mammon utáni vágy áldoztává. (És még felvilágosodásnak merészelik nevezni azt a korszakot, mely vérgőzös lázadásokat szítva a rendet őrző oltárok és trónok ledöntésére szövetkezett, hogy a népirtás után saját magukat emeljék be a hatalomba…)
Vasárnap reggel egy suhanc a peronra pöccinti a füstölgő cigarettavéget, a koszos aluljáróban hajléktalanok fészkelődnek, kéregetnek, s a pap üres templomnak mutatja fel az oltáriszentséget. A bevásárlóközpont előtt zsúfolt parkoló. A bűnös város, Budapest: nyomor és pazarlás, hitetlenség és erőszak, nemzeti és keresztény jelképeink meggyalázása, léleksorvasztó szekták garázdálkodása, fülledt melegparádé, tömeggyilkos kommunistákra emlékező torzképű nyugdíjasok, beszédhibás szónokok és miniszterek, egymást gyilkoló csőcselék hangoskodása… Itt szedi fuldokolva a levegőt a maradékország egynegyede a háborús amputálás és marxista szellemnyomorítás után. A negyvenmilliós ország számára épült főváros most elefántszív egy herélt kutyában, amelyik még ugat, de már nem szaporodik.
Akár szándékos bosszú, akár önző hatalomvágy sodorta ebbe a helyzetbe, itt kiábrándult és reményvesztett szülők szeméből olvassák a jövőt a gyermekek, akik csodákat mutogató rajzfilmeket néznek, melyekben akár több életük is lehet, és úgy gondolják, hogy ez vár majd rájuk, vagyis gombnyomásra megkaphatnak mindent, és csak az iskolai történelemről hiszik azt, hogy valami földönkívüli világ üzenete csupán, s nem kell komolyan venni. A kis Jézusról és megváltásról pedig már biztos forrásból tudják, hogy nem igaz, ezt a tanító néni is kijelentette, aki mindig vörösekre, kékekre vagy sárgákra szavaz, és szerinte a piros-fehér-zöld egy raszszista dolog. A karácsonyfát pedig az apu meg az anyu hozza, akinek még van ilyen, de már ez sem modern dolog, mert az anyunak is van egy másik apuja, és az apunak is egy másik anyuja, és ők nem jönnek el karácsonykor, mert az igazi gyerekeikkel ünnepelnek, de hagynak csomagot, és telefont is vettek, úgyhogy nem szakad meg ez a csodás szabad és demokratikus kapcsolat. Ilyenek vannak az amerikai filmekben is, ez a menő család, csak a vidéki nagyiék olyan maradiak, hogy együtt élnek, és még templomba is járnak… de már nem sokáig, és utána, ha a házukat ránk hagyják, akkor eladjuk, és veszünk egy új autót, és karácsonykor sem kell majd itthon maradni, mehetünk valahova bulizni a tenger mellé, mert már mindenki oda jár…
Vagyis advent van, rengetegen várakoznak valamire, de csak kevesebben tudják, miként térhet be hozzánk az Üdvözítő. Az Úr kétezer éve is elküldte közénk ajándékát, s csak fia kereszthalála árán ismerték fel benne Őt. Ady éppen száztíz éve már arról a kiábrándultságról ad hírt, amit azóta csak tovább tetézett a hitetlenségbe süppedt mohó és telhetetlen emberi önzés:
„Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…”
Aki még hiszi, őrizze e lelket, hogy felkészülhessen az üdvösségre, mert nem reménytelen, és hiába lett „Heródes minden földi nagyság”, mert „minden igazság a kereszté…”. Áldott, szép karácsonyt, s népünknek szebb jövőt!
(Szabad Újság – www.szabadujsag.com)
