A kelet-szlovákiai Igló repterén rakták le annak az emlékműnek az alapjait, amely a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezése révén valósul meg a közeljövőben. Az emlékmű az 1939. március 23-án kitört magyar-szlovák „kis háború” áldozatainak állít majd emléket.
Slota az ünnepségen ismét a magyar politikusok revizionista törekvéseit ostorozta és állandó támadásokról beszélt, amelyeket a magyar fél hamarosan véghezvisz majd. A párhuzam nyilvánvaló, hiszen a magyar politika alattomoságga ma, a 21. században ugyanúgy megnyilvánul, mint a múltban“ – mondta Slota.
Ján Petrik iglói származású szlovák helytörténész így ír a Szepesi tragédia című könyvében az ún. „kis háborúról” (Jelenák István fordítása):
„1939. március 23-án reggel 5.30-kor a szlovák csapatokat teljesen váratlanul érte a magyar támadás. Szlovákia éppen hogy csak megalakult Csehszlovákia romjaiból. A volt közös hadseregből alakulófélben lévő szlovák hadsereg megpróbált ellenállni, de a magyar hadsereg előrenyomulását nem tudta megállítani, csak lassítani. A szlovákok elsősorban az iglói repülőtéren lévő repülőegységeik bevetésével védekeztek. A szlovák kormány Tiso vezetésével Hitlernél tiltakozott, aminek hatására a magyar alakulatok előrehaladását megállították. A határvonal pontos megállapítását tárgyalásokra és vegyes tagságú határkijelölő bizottság munkájára bízták, amelyre csak 1939 áprilisában került sor. A könyv bevezetőjéből kiderül, hogy a „kis háború” eseményei a legújabb kori szlovák történelem fehér foltjai közé tartoznak. 1945 óta ez a téma „tabu” témának számított. Az iskolákban sem tanítani, sem beszélni nem lehetett róla. A szerző szerint ezért nem meglepő, hogy ezekről az eseményekről a nyilvánosság csak keveset, a fiatalság pedig jószerével semmit sem tud…”
Az akkori szlovák hadseregről a következő adatok tanúskodnak:
„ A volt csehszlovák hadseregben kb. 13 000 tiszt szolgált. Ebből csak 420 szlovák, míg a 140 tábornok közül csak egy volt szlovák származású. A szétválás után a szlovák hadsereg főparancsnoka Ferdinánd Čatloš lett. Felhívásaiban arra kérte a tiszteket, hogy akiket valamilyen kapcsolat fűz Szlovákiához, szolgáljanak tovább a szlovák hadseregben. A cseh és a ruszin katonák elvonulása után a 2000-3000 fős ezredek létszáma 70-400 főre csökkent. A magyar csapatok támadásának elhárítására három katonai csoportosulást hoztak létre, amelyekhez negyedikként az iglói repülőtéren tartózkodó légierő csatlakozott. Szlovákia területén 358 db legkülönbözőbb rendeltetésű repülőgéptípus volt, ezek közül körülbelül 82 db volt bevethető állapotban, ennek fele az iglói reptéren állomásozott. Óriási hiány mutatkozott a jól képzett pilótákból is. A repülőrajok feltöltése folyamatosan történt, ahogy a szlovák pilóták visszaérkeztek a cseh területekről.”
A bombázás napjáról pedig így ír:
„Igló repülőterének bombázásában 8 magyar JU-86-os bombázógép vett részt az eredetileg kiküldött 16 helyett, mivel egy részük eltévedt vagy téves célpontot bombáztak. Iglón 40 gép állt a hangárok előtt, ebből 10 kisebb károkat szenvedett. A bombák a reptérre és a város azzal szomszédos részeire estek. A szerző leírásából kiderül, hogy se légi figyelő, se riasztószolgálat nem működött ebben az időben a városban. A bombázás közben az egyik szlovák pilóta a repülőgépéhez futott és sikerült felszállnia. Teljes gázzal repülve Branyiszkó térségében utolérte a magyar bombázókat, amelyekre tüzet nyitott, de találatot nem ért el. Szlovák részről szerencse a szerencsétlenségben, hogy bár a bombázás alatt a város főterén éppen egy szlovák tüzéregység kocsioszlopa tankolt a benzinkútnál, ahol a kocsik összetorlódtak, oszlopuk végighúzódott az egész városon, őket nem érte találat. Az iglói repülőtér szlovák parancsnoka, Ján Ambruš már Ungvár és Budapest bombázását szervezte, amikor megjött a hír a harcok leállításáról. Ennek ellenére a működő hadigépezetet menet közben nehéz volt leállítani. Néhány szlovák gép már csak Rimaszombat és Miskolc bombázása után értesült a fegyvernyugvásról, de az általuk okozott károk jelentéktelenek voltak. Megjegyzem, nem elhanyagolható szempont, hogy egy Budapest elleni bombázás a két állam közti határincidens kiszélesedéséhez vezethetett volna. A szlovák repülőerők fölösleges veszteséget okoztak volna maguknak, ugyanis a magyar főváros védelmére vadászrepülőket rendeltek. A magyar légelhárító ütegeket készültségbe helyezték egy esetleges támadás ellen. Budapest túl nagy célpont lett volna, a politikai és a közhangulat ijedtségén kívül komolyabb károkat nem tudtak volna elérni.”
Felvidék Ma