A Visegrádi Négyek országai rendelkeznek ugyan közös külpolitikai célokkal, csak éppen más-más úton akarják elérni azokat, hangzott el a budapesti Közép-európai Egyetemen rendezett konferencián..
A cseh, lengyel, magyar és szlovák szakértők szerint az uniós csatlakozás óta mind a négyen egyfajta poszt-csatlakozási sokkban szenvedünk, ami leginkább a külpolitikai víziók hiányában csapódik le, holott akár uniós szinten is számos lehetőség lenne közösen növelni befolyásunkat.
A kilencvenes évek eleje óta beszélhetünk Visegrádi Négyekről, vagyis Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia politikai együttműködéséről. A kommunizmus terhének lerázása után közös víziót jelentett az európai integrációhoz való csatlakozás, ám miután ez teljesült, az országok külpolitikai jövőkép nélkül maradtak.
„2004 óta nincsen stratégiai gondolkodás.” – mondta Csehország vonatkozásában David Král, a csehországi EUROPEUM igazgatója. Emlékeztetett továbbá, hogy Prága legutóbb 2003-ban készített Nemzetbiztonsági stratégiát és 2006-ban külpolitikai stratégiát. Az elemző magyar és lengyel kollégái is hasonló tapasztalatokról számoltak be, míg Tomáš Strážay a szlovák külpolitikai társaság, a Foreign Policy Association programigazgatója szerint Pozsonyban a központi prioritást Közép-Európa és a V4-es együttműködés jelenti.
A Közép-Európai Egyetemen tartott konferencián Elsa Tulmets, a prágai külpolitikai kutatóintézet, az Institute of International Relations (IIR) kutatója hangsúlyozta, a közös identitás igénye már a csatlakozás előtt megjelent a négy ország részéről, ám Prága, Varsó, Budapest és Pozsony már ekkor is gyakran inkább versenyt futott egymással az együttműködés helyett. Ráadásul számos kezdeményezés támadta a négyes integritását azzal, hogy ki akarta bővíteni annak keretét, például Ukrajnával.
A V4-ek igenis működőképesek a külpolitika terén, mondja Tulmets, aki ezt azzal indokolja, hogy az országok újra és újra képesek közös célokat meghatározni. A probléma ugyanakkor az, hogy más áll a fókuszban. Így például vannak olyan problémák, mint az energiapolitika kérdése, melyek mindannyiukat hasonlóan súlyosan érintik, de mind a négyük esetében más a konkrét cél. Míg Szlovákia az interkonnektivitás kiépítésére koncentrál, Csehország már Németország fele kacsingat forrásért.
A cseh szakértő mindazonáltal úgy gondolja, hogy a V4-ek egyik új közös célja az uniós elnökségek hatékony levezetésében látszik körvonalazódni. Bár Csehország már túl van a maga sok kritikát kapott elnökségi félévén, és Szlovákia csak 2016-ban állhat majd először az EU élére, a Keleti Partnerséghez hasonló kezdeményezések esélyt adnak az együttműködésre.
A Keleti Partnerség – mindenki gyermeke
Tulmets emlékeztetett, a Keleti Partnerséget két V4-es ország, Csehország és Lengyelország is a saját gyermekének tekinti. Az előbbi azért, mert az abban érintett hat országgal először a cseh elnökség ideje alatt került sor csúcstalálkozóra, az utóbbi pedig azért, mert a gyenge cseh vonalvezetés miatt a kezdeményezést a mai napig Stockholm és Varsó ötleteként tartják számon. Tulmets szerint ebben ismét az a típusú versengés érvényesül, ami a csatlakozási időszak előtt is jellemezte az országokat.
Ebben David Král is egyetértett. Král szerint a versengés legfőbb oka, hogy míg az elképzelés megvan, a Keleti Partnerség konkrét tartalmáról eddig nem volt szó, és ebben várhatóan nem is lesz egyetértés, különösen, ha Oroszország is szóba kerül. Hozzátette, most minden tekintet Lengyelországra és talán Magyarországra irányul, hogy vajon az elnökségük alatt tudnak-e ebben előrelépésre jutni.
Deák András, a Közép-Európai Egyetem Kutatási Igazgatója szerint erre Magyarország kevésbé alkalmas. A magyar külpolitika hagyományos irányainak köszönhetően ugyanis Budapest remek diplomatákkal rendelkezik a Balkánon, de a Keleti Partnerség országaiban szinte semmilyen potenciállal nem bír. „Technokratikus tárgyalásokat” kell folytatni a Keleti partnerségről, tett hozzá.
A megoldás így a lengyelek kezében lehet, akik, ahogy azt Agnieska Łada, a vasói Institute of Public Affairs európai kutatási programjának vezetője hangsúlyozta, első számú prioritásként kezelik a Keleti Partnerség ügyét.
Łada ugyanakkor kiemelte, több tényező is nehezíti Varsó feladatát. Egyrészt az, hogy a Keleti Partnerség ügye a jelenlegi spanyol elnökség alatt háttérbe szorult, és a 2010 júliusában kezdődő belga irányítás alatt sem várható, hogy ismét reflektorfénybe kerül. Budapestnek és Varsónak tehát szinte a nulláról kell majd újra felkorbácsolnia a tagállamok érdeklődését 2011 elejétől.
Igaz, Magyarország márciusban felszólította a résztvevőket, hogy igyekezzenek „valós tartalommal megtölteni” a kereteket, a Budapesten rendezett külügyminiszteri találkozó kevés hullámot keltett
Másrészt a Lisszaboni Szerződés által bevezetett főképviselői poszt kiveszi a tagállamok kezéből a külügyek irányítását, és az Európai Tanács elnökének hivatalba álltával az elnökség reprezentatív szerepe is jóformán elveszett. Łada szerint ebben a helyzetben Varsó mindössze azzal vigasztalódhat, hogy a bővítés és a szomszédságpolitika közös tárca irányítása alá került, melyet a cseh Stefan Füle tölt be. Ez egyben újabb indokot szolgáltat a közép-európai fővárosoknak, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolataikat.
„Meg kell találni a külpolitikai identitást.” – mondta Tulmets, majd hozzátette, „minden multilaterális együttműködést ki kellene használni, hogy a V4 láthatóbb és aktívabb legyen.” Az Unió keretein belül ráadásul ehhez forrást is lehet találni az Előcsatlakozási Segítségnyújtási Eszközből (IPA), vagy az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszközből (ENPI).
A Duna-stratégia túl van értékelve?
A visegrádi országok együttműködésük reményteli területeként tekintenek a Duna-stratégiára. Ugyanúgy igaz ez a dupla Duna-csúcsnak otthont adó Magyarországra, mint a dunai folyószakasszal valójában nem rendelkező Csehországra, amely Szlovéniával együtt jelezte, szintén a régióhoz tartozónak érzik magukat, ezért részt kívánnak venni az együttműködésben.
Ahogyan azt többen is említették, a visegrádiak között mindig a részletekben merülnek fel feszültségek, és nincs ez másképp az EU egyik első makro-regionális együttműködése terén sem.
Deák András szerint a Duna-stratégia ügye túl van értékelve, és valójában ez a kooperáció nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket.
Strážay szerint ugyanakkor ez a sokrétű politikai kooperációban van valós potenciál. „Szlovákia nagyon sokat profitált [a V4-es] együttműködésből eddig is, és ezt folytatni kívánja.” – mondta Strážay, aki szerint ebben az újonnan létrehozott Duna-stratégia ebben további segítség lehet.
euractiv.hu
