Az V. évfolyamába lépő, az Árpádkori-településként számon tartott Gömör megyei pöttömnyi hegyi falucskában megjelenő Lucskai Hírmondó egyik különlegessége, hogy egyre szélesebb körben válik népszerűvé. Egyrészt a falunkból elszármazottak “felkeresése” által növekszik a példányszáma lapszámról-lapszámra,

másrészt az egyes számok “önálló élete” folytán válik olyan információk, közlések hordozójává széles környéken és országhatárainkon túl is, amelyek a helybéli események dokumentálásán túl az emberi létezés legalapvetőbb bolygói ismeretvilágába engednek bepillantást.

A belső ráérzéssel szerkesztett, s a Lucskai Községi Hivatal kiadásában kéthavonta megjelenő 32-36 oldalas lapocska azt az alapvető felfogást tükrözi, hogy Bolygónk egy tudatos Élő Lényiség, s a rajta élő emberiség is egyetlen, abszolút egymásrautaltságban fejlődő közösséget alkot, s ily módon minden történés – az ok-okozat törvénye alapján – kölcsönös hatással van mindenre és mindenkire. Az eddigi tapasztalataink és a visszajelzések alapján elmondható, hogy – immáron megkérdőjelezhetetlenül az egész világunkat átható tiszta és magasabb rezgésű interkozmikus energiák hatására – még a legegyszerűbb emberek tudata is megnyílik annak a feltáruló valóságnak a befogadására, amely minden létező EGY-ségét elénk tár. Így válunk valamennyien egyre fogékonyabbá az általunk lakott vagy az általunk ismert világok lelepleződő–feltárulkozó titkai iránt.
Nos a Lucskai Hírmondó márciusi száma a tavaszvárás jegyében fogant. A korszakok dimenzióváltásainak EGYségbe-simulását élhetjük át a régi parasztvilág idillikus mezei emlékképeivel, valamint a jelenidejűség természetes szépségű mikrovilágával… Színes felvételekről tárul elénk a falunkat behálózó megannyi kristálytiszta vízforrások-csurgók életadó buzgósága… A Kikelet eme páratlanul egyedi megnyilvánulása összecseng a lapban Máni himnuszaival, és a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtártól ajándékba és kölcsönzésre kapott sok száz kötetnyi könyvadományból rendezett könyvkiállítással. A Betű hatalma s a Szó ereje bizonyságul szolgál a határokat eltörlő összefogásra és kiteljesedésre, melynek egy másik példája a Budapesti Szülőföld Alap támogatásával épülő Faluház aktuális krónikája… A Hírmondó állandó rovataiban tájékozódhatnak fogyó értékeinkről, tovább olvashatják az oroszországi hadifogságból írott Naplójegyzet legújabb részletét, valamint a népi orvoslás keretében a tavaszi tisztítókúrák különleges módozatait ajánljuk az olvasók szíves figyelmébe. A nagy érdeklődést kiváltó “Jön Nibiru – kozmikus rovatban” folytatjuk a mágneses pólusváltással kapcsolatos tudnivalókat, továbbá Giordano Bruno-ról is megemlékezünk annak apropóján, hogy a mi korszakunkban is egy Új Világrend van kibontakozóban…

Felvidék Ma

A Lucskai Hírmondó számai elérhetők honlapunkról.