Tanultuk, valljuk, hogy az ember az egyetlen élőlény, amely gondolkodik, cselekszik, és lelki, érzelmi világgal telve érzékeli az őt körülvevő világot. S ezt az embert még a Jóisten kódolta be optimista, pesszimista világlátásra.
Minden történelmi időszakban a mindenkori uralkodó birodalmak, hatalmak birtoklás céljával próbálták ezt a negyven-ötvenezer éve fejlett élőlényt előbb befolyásolni, majd egy más társadalmi rendszerben manipulálni, saját egyéni és társadalmi javukra „használni”.
S mégis, a gondolkodó, az alkotó, teremtő ember mindig megtalálta a megmaradás, a talpra állás lelki és fizikai eszközét. Mert Isten mindig megadta az újrateremtés választható lehetőségét. Mondhatnám úgy is: hitben, hűségben, erkölcsi normákban, cselekvőkészségben, érzelmi kinyilatkoztatásban, egy közösségi élet megteremtésében és még sorolhatnám a múltból hozott örökséget.
Éltek is ezzel eleink még a második világháború után is, mert mindezt betartva talpra tudtak állni, s a romokból, a pusztaságból új életet sarjasztani.
A sokat megélt nemzedék számára akkor jött az újabb sátáni helyzet, amikor már a háború után felépült ház maradt meg csak hajlékul. Mert elvettek minden kis vagyonkát, a betevő falatot biztosító háztáji állatokat, a réteket, földeket a közösbe, „hogy mindenkinek egyformán legyen” , s durván beavatkoztak a természet adta termő világ rendjébe.
S a nép, az istenadta, a háborúban megfáradt nép elhitte, (mert nem volt mit tennie a kemény diktatúra, lelki terror ellen), a szinte fejekbe kódolt elvet, mely szerint nem lesz gazdag és szegény, minden a „miénk” és mindenki egyformán kap a közösből. S persze gyorsan megtanulta, hogyan kell élni a közös vagyon lehetőségeivel.
S mindezzel párhuzamosan lassan felbomlott a természet rendje, megváltozott a legjobb termőföldek, vidékek képe, megkezdődött az iparosítás, a mezőgazdasági munka degradálása, épültek az új gyárak (ahol azelőtt kenyérgabonát termeltek), mely magával hozta a városi élet duzzasztását, kőtömbökbe, panelokba szorítva emberek százait, ezreit.
Falvainkon a szövetkezeti telepek gyarapodtak, s egyre több lett a megműveletlen föld, s a huszadik század vége felé, amikor már beszennyeződtek a folyóink, éltető vizeink, megváltozott a falusi élet is.
A régi házak megüresedtek, a hozzájuk tartozó kertek begazosodtak, mert közben a külföldi üzletláncok ellepték a kis-, és nagyvárosokat, tele külföldi szennyezett áruval.
S a háború alatt és utána születő nemzedék már ebbe a torz világba érkezett, amely generációk már alig találtak valamit a múlt hagyományaiból, de az akkori jelenből csak a kényelmét élték meg, és élvezték a technika vívmányainak gyors fejlődését.
A „győzött a szocializmus” és a többi üres jelszót mindenki elhitte, (mert nem volt más út) és élvezte a felszínes „mélyen semmi jólétet”.
S ezt a szülők még tetézték – mert beléjük sulykolták – azzal, hogy az ő gyerekük már ne dolgozzon annyit, mint egykor ők és a szüleik, tanuljon, bármi legyen, csak ne földművelő (igaz nem is lett volna hol), vagy fizikai munkás.
Ez volt a birkakorszak eleje, amikor a sátáni hatalom a nyájat a karámba terelte. Aztán jött a „bársonyos akármi”, hittük és vallottuk, hogy minden másképp lesz, mint volt, még jobb lesz, mint volt, mert miénk lesz a világ. A világszabadság szabadon értelmezhető valósága tört ránk.
És ecce homo! Egy új hit reményeivel telve néz a jövőbe. És viszi az ár! És fut a vesztébe! Világgá.
Röpke harminc év alatt, alig „észrevétlenül” belerohantunk, belegördítettek egy globalizált világba.
S most, a huszonegyedik század hajnalán a sátán hatalma által teljesen megfosztva szabadságunktól, közösségünktől, sokan családunktól, hitünket megtépázva (ugyan még élve a technika lehetőségével) kapálózunk, de legtöbbünknél már a hit fogalma is elveszett – nem csak az istenhitre gondolva), s a sátán itt van felettünk és manipulál.
Ha hagyjuk…
Mert van még remény, van még hová visszatérnünk, hitünkhöz, Istenünkhöz, múltunk értékeihez, példaképeinkhez, szeretteink emlékéhez, hagyományainkhoz, örökségünkhöz, a templomainkba, családjainkhoz, közösségeinkhez, nemzetünkhöz, önmagunkhoz.
Erre felkészülni, újra keresni, most van alkalom a befelé fordulással, a kreativitással, az önműveléssel (mely nélkül semmi nem megy), a rossz megváltoztatásával, az értékrendünk újratervezésével, életmódváltással.
Csak rajtunk múlik. Legyen hitünk, erőnk, türelmünk, akaratunk, kitartásunk, mert egy olyan nemzet részei vagyunk, mely soha nem adta fel, a legnehezebb időkben sem.
Mindehhez egy bibliai idézet legyen az útmutató:
„Ha lelki növekedés a célod, akkor időt kell szánnod a reflektív gondolkodásra”
(5 Mózes 32:29)
