Különösen a falutörténetet írók és olvasni szeretők szemszögéből nézve, de úgy általában is egy szépen megtervezett, tetszetős külsejével a figyelmet magára irányító kis könyvvel lepett meg a minap régi ismerősöm, volt főiskolai évfolyamtársam, Pán Imréné Nagy Rozália. „Megpróbáltam felidézni a múltat” – mondta a könyv átnyújtásakor Pozsonypüspöki szülötte és jelenleg is lakója, a ma már nyugdíjas pedagógus.
Rózsika egész életét a katedrán töltötte, különösebben sok időt nem áldozott irodalmi tevékenységre. Legalábbis hozzám az irodalmi munkásságából kevés hír jutott el, mert az főleg a szakmának szólt.
Mivel igazi lokálpatrióta, most, amikor a megérdemelt nyugdíjas éveit tölti, a lelkében szunnyadó családtisztelet, a testvérek, a szülők, a távolabbi ősök, a közeli és távoli rokonok, az egykori falu – mely mára Pozsony főváros része – viharos sorsa nem engedte nyugodni, tollat kényszerített a kezébe.
„Tudod Bandi, a gyerekek felnőttek, kirepültek, az unokák is élik önálló életüket, mi meg Imrével kettesben maradtunk. Aztán, amikor elhatároztam, hogy lejegyzem az emlékeimet a családról, úgy gondoltam, hogy egyrészt a saját tapasztalataimat, másrészt a szüleimtől, a nagyanyáimtól hallottakat dolgozom fel. Férjem, Imre lázasan belemerült a családfakutatásba. Csodálom az elhatározását, kitartását, azt, hogy figyelme mennyi mindenre kiterjedt, ezt látva már nem volt visszautam, az elhatározásomat tett kellett, hogy kövesse”.
A lelki megnyugvásodon felül szép munkát tett le az asztalra, holott állítja, hogy gyakorlatlan a könyvírásban. De az állandó belső ösztönzésre belefogott a könyv írásába, az emlékek felidézésébe és szerencsére az emlékek fonalának jó végét fogta meg. „A Mama volt a lelki példaadó, az írást összefogó” – mondja Rózsika. „Őt kicsi korában arra tanították, hogy mit kell tudnia egy jó gazdasszonynak. Az én emlékezetemben a Mama már csak fekete ruhában járt, ugyanis amióta a nagypapa meghalt (1914-ben), nem vetette le a feketét. A rokonok szerint igen művelt asszony volt.” Rózsika az ő visszaemlékezései alapján írta meg az eseményeket.
Ennek eredményként a családtörténettel párhuzamosan Pozsonypüspöki viharos 20. századi történetébe is részletes betekintést kapunk.
A könyv előszavában meg is vallja: „Mivel a Nagy vezetéknevű család a legbonyolultabb és a legnagyobb Püspökin, természetesen vele foglalkozom a legtöbbet, hiszen Püspöki lakosságának tetemes hányadát a Nagy nevezetű családok alkották. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy tőből valók. Több Nagy vezetéknevű család van, akik egyáltalán nem állnak egymással rokoni kapcsolatban. Így aztán nehéz volt megkeresni azt a közös őst, akitől a mi águnk származik.”
Megtalálta, és maradandó emléket állított a családnak is, meg a viharos századokat megélt falunak is. Ezeket a viharos századokat élte meg Trianon után az anyaország testéről leszakított, a frissen összetákolt Csehszlovákiához ragasztott Pozsonypüspöki falu magyarsága is. A könyv magánkiadásban látott napvilágot.
