Az egyszínűre sikeredett választások után érthető ha az ember többet tölt a világhálón, meg jobban átnézi a napilapokat és keresi az okokat, hogy hogyan is vörösödhetett be ennyire „Ficoisztan”, vagy ha tetszik „Ficília” (tessék választani…).
Így tűnt fel Tokár Géza „Az útkeresés évei jönnek” és Szigeti László „Smer, második kiadás” című eszmefuttatása. Közben rátaláltam az Amerikai Népszavában Hunčík Péter „Kész a leltár” című írására (megjelent az ideaintezet.hu oldalon is) és valójában ez késztetett egy kis saját elemzésre az érintetteket illetően.
De menjünk sorjában! Tokár Géza fejtegetéséről mindjárt az elején el kell mondani, hogy nagyjából korrekt, mértéktartó és világos a mondanivalója: „…a választás számos vesztese között a Híd és az MKP mellett a szlovákiai magyarság is ott lehet: mind a két pártnak, mind pedig a magyar közösségnek súlyos dilemmákal kell szembenéznie a jövőbeni érdekképviselet kapcsán…”.
Világos és értelmes beszéd! Egyet lehet érteni a további fejtegetésekkel is, főleg ha összevetjük egy-egy korábbi „A pártok bástyái” és a „Fokus: a magyarok 44%-az MKP-ra, 41%-a a Hídra voksolt…” című cikkekkel. Akárhogy is nézem, nézegetem – ha tetszik, ha nem, a színes térkép sötétzöldre festett területének északi határa az ominózus 1938-as országhatárokat sejteti. A kérdésem: hát ennyit változott a helyzet közel 75 év után? Hagyjuk a választ az elemzőkre, lesz minimum négy évünk a tudományos értekezésekre.
Az MKP és a Híd is kap tőle hideget-meleget, megjegyzem – nagyjából jogosan. Van azonban a cikkben egy hosszú és nagyon komoly mondat: „…Bugár Béla pártja ugyan másfél év alatt szintén jelentősen gyengült, de ami komolyabb fejtörést okozhat a Híd stratégái számára, az az, hogy a párt ideológiájának tarthatatlansága bizonyosodott be…” Ez pedig teljes egészében ellentmond Hunčík és talán Szigeti elképzeléseinek is. A Tokár-jegyzet utolsó bekezdését pedig érdemes mindenképpen elolvasni – a politikusoknak is!
Szigeti László cikkét szokásomhoz híven jegyzetekkel láttam el, sárga filctollal húztam alá a számomra fontos dolgokat. Nem kellett sokat aláhúznom, mert inkább egy általános politikai tanulmánynak tűnt, mintsem egy „hogyan tovább” receptnek. Valószínű, hogy nem is ez volt a cikkíró célja. A Híd állítólagos főtanácsadója azonban helyesen és talán túl finoman írja: „…a szlovák nemzetállami politika mélyen áthatja a szlovák szocialisták eszmerendszerét, irracionalizmusai nemegyszer átszakították a jogállam korlátait (sic!), meglehetősen sűrűn, s a szuverenitás veszélyforrását főként a kisebbségi magyarokban vélték megpillantani. Igaz, ez a konzervatívokkal sincs másként, csak véka alatt tartják kételyeiket…” Pár sorral tovább pedig felteszi a kardinális kérdést: „…a szlovák baloldaliság (csak azok? – a szerző megjegyzése)…kíván-e, képes-e a szlovákok számára spontánul elfogadható pozitív képet alkotni a szlovákiai magyarokról…” Sajnos a feleletet a szerző a kérdés feltevése előtt adta meg: „…hogy e fogékonyság mennyire terjed ki a kisebbségi jogi normák konszenzuális betartására és bővítésére, azt legfeljebb találgatni lehet. Inkább semennyire…” . Tehát itt tartunk! A végén pedig még rátesz egy lapáttal: „…ha a szocialisták újból a nemzetállami romantika patologizált szerkezeteiben keresik majd a megoldásokat, akkor nekik a hét is páros lesz…”- ennyit a szerző.
Szigeti László – akár akarata ellenére is – bizonyítja régi felismerésemet, hogy amíg a szlovák nép nem fejezi be az öntudatos nemzettéválás folyamatát és nem hagyja abba a nemzetállam-építést, nem sok jót várhatunk! Ha nem akarunk Szlovákiában gyérré válni, akár egy 100-200 ezres, értelmiségétől megfosztott kisebbséggé degradálódni (amelynek ilyen állapotban már simán és veszély nélkül lehet akármilyen autonómiát adni), akkor keményebben kellene fellépni, mintsem azt a Híd főideológusai kitalálták. Ugyanis csak azt fogjuk megkapni, amit kemény küzdelmek árán kiharcolunk magunknak. Hunčík Péter még egy tavaly megjelent cikkében (Megszólal a nép, megroppan a Híd?) azt írja: „…A békés egyeztetések, a kompromisszumok a kutyát sem érdeklik. Dél-Tirol? Észak-Írország? Koszovó státusa? Mind-mind hosszan tartó, véres harcok eredménye.” Kétséget nem hagy afelől, hogy hogyan is kell(ene) ezt a mondatot értelmezni. Vagy talán mégis? Ez a tavalyi cikk – főként az idei bevörösödött választások után külön is „megérne egy misét” – hosszasan lehetne kuncogni rajta. Már csak az olyanokon is mint „…a tavalyi választások után úgy tűnt, hogy a milittáns és intoleráns kampányt folytató MKP eltűnik a süllyesztőben, és a Híd megszilárdítja pozícióját a szlovákiai magyarok között…” Kétség nem fér hozzá, pont az ellenkezője történt, ugyanis a szlovákiai választó magyarok 44%-a az MKP-ra, 41%-a a Hídra voksolt. A Híd veszített választóiból, az MKP megtartotta, megszilárdította választóit. Ami pedig a Híd „együttműködési” elméletét picit zavarhatja, az az, hogy a szlovákiai magyarok kb. 50 %-a el sem ment szavazni, mert nem kért a testvérháborúból. Majd pár bekezdéssel tovább olvashatjuk, hogy „…én például pozitív jelnek tartom azokat az óriásplakátokat is, melyek szövege csak annyi volt: Lebo Béla. A mai politikai életben az ilyen üzenet is normálisnak mondható, és azt jelenti, hogy Bugár Bélának beágyazottsága van a szlovákság körében is…” Hát ezért vesztett a Híd kb. 30 ezer voksot pont a szlovákok között? Nagyjából ennyit a Híd egyik frontemberének elméletéről.
Nézzük meg azonban tüzetesebben Hunčík Kész a leltár című cikkét. Az egész sárga a filctollamtól, meg fekete a ceruzajegyzetektől. Az az érzésem, mintha Hunčík „mea culpázna” az eredmények miatt. Ha ezt így érzi, akkor ez rendben is volna. A szerző úgy látja, hogy „…a szlovákiai magyarok 50%-a úgy gondolkodik, hogy az itteni magyarság jogérvényesítését a többségi nemzet azon fiaival karöltve kell megvalósítani, akikben van empátia, tolerancia és hajlam az ilyen együttműködésre…”. Az első csúsztatás ott van, hogy a Hídra az összes magyar választónak csak kb. 20-25%-a szavazott (41%-a az 50 % résztvevővek!). Ez úgy egy negyede-ötöde a szlovákiai magyarságnak. Nem reprezentatív minta, ehhez legalább a fele kellett volna! Az MKP sem áll jobban, a parlamentet illetően még annyi mozgástere sincs, mint a Hídnak. Van azonban egy lehetősége, ami a Hídnak nem lesz meg: ideológiájából kifolyólag nyugodtan kinyithatja a száját és elmagyarázhatja ország-világnak a kulturális meg oktatási autonómia-elképzeléseit, mert – lásd a számos európai példát – nem ördögtől valók! A másik hiba Hunčíknál pedig ott van, amit Szigeti már meglátott és idéztem a cikk első részében – nincs kivel „karöltve megvalósítani”! Akkor kérdezem én: kikkel akar Hunčík együttműködni úgy, hogy annak a parlamentben is foganatja legyen? Ne csak parlamenti bársonyszékeket, fizetést meg jó bizniszt hozzon. Persze, most ellenzéki pozícióból! Biznisz aligha lesz, a részvényesek meg haragosak. Kilenc plusz négy képviselővel, 76 szavazat reményében! Ha nem ismerném Hunčíkot, akkor azt írnám, hogy fantaszta, ne erőlködjön! Ami nem megy, azt ne erőltessük! De ismerem őt, mint széles körben elismert szakembert és filantropot. Ezért nagyon sajnálom, hogy a bartoslacik meg kertészákosok modorát célozta meg, igaz, talán tudat alatt, mert jópofáskodni akart Amerikában. Jó volna, hogy ha a főideológusok meg a főtanácsadók a részvényesekkel együtt végre megegyeznének mindannyiunk érdekében: ha lehet, legalább egyformán hirdessék az igét.
Nem ártana komolyan venni Tokár Géza intelmeit! Ugyanis legkésöbb négy év múlva választások lesznek és ha politikai célokat akarunk elérni, akkor nem elég csak részvényesnek meg jólfizetett politikusnak lenni, hanem meg kell teremteni azt a nemzeti politikai egységet, amely nem csak kizárólag, de elengedhetetlenül a nemzeti minimumra is épül, megteremtendő egységes politikai képviseletünket, beleértve a Hídat, MKP-t és másokat is.
Agárdy Gábor, Felvidék.ma
