Urunk mennybemenetele néven üli meg a katolikus egyház a húsvét utáni negyvenedik napot, amikor kereszthalála és feltámadása után Jézus Krisztus a mennybe ment. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte ezt a napot. 1918-ig ekkor zárult a húsvéti szentáldozás ideje, ebből ered az ünnepnap egyedülálló magyar neve: áldozócsütörtök. Jelenleg pünkösd vasárnapjáig tart a húsvéti idő.
Az ünnep liturgikus színe a fehér. Az ünnep témáját az evangélikus liturgikus könyv így foglalja össze: „Isten jobbjára ült: közbenjár egyházáért.” Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben több helyen szerepel: Márk evangéliuma 16. fejezetében, Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok cselekedetei 1. fejezetében.
Az Efézusi levélből a 1, 17-23 vers a legjobb kommentárja a „mennybemenetel” misztériumának, ahogy ezt egy francia domonkos szentírástudós, Pierre Benoit magyarázta:
„A feltámadás után a negyvenedik napra tett és az Olajfák hegyére lokalizált mennybemenetel érzékletesen írja le Jézus megdicsőülését: »A halálon győzedelmeskedő Krisztus új életformát kezdett Isten mellett. Ő elsőnek lépett be a feltámadott életbe, hogy helyet készítsen választottainak: egyszer majd eljön újra, hogy megdicsőült híveit bevezesse magával az örök életbe.« Az első keresztények hite számára tehát nem az ősi kozmológia a lényeges, nem a mennybeszállás érzékletes leírása, hanem annak az igazságnak állítása, hogy a feltámadt Krisztust az Atya felmagasztalta, és Úrrá tette minden teremtmény, az egész kozmosz felett.” (Vö. P. Benoit, Exégèse et Théologie, I, Párizs, 1961. 363skk.)
– írja a szentírástudós.
A mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya „jobbján ül”, vagyis vele együtt a mindenségen uralkodik. Végleg megvonta látható jelenlétét övéitől, de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.
Az Úr utolsó rendelkezéseit, a Vigasztaló megígérését és a mennybemenetelt beszéli el az ünnep liturgiája.
Szent Ágoston így imádkozik a mennybement Krisztushoz:
„Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk. Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emelkedjék. De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne váljunk gőgössé, se ne bizakodjunk el erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna. Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted, mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység, hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél a mennybe, menedékünk lettél.”
Forrás: Magyar Kurír
(Berényi Kornélia)
