Maga nemében talán egyedülálló volt a Duna menti községben első alkalommal megrendezett Burcsákfesztivál első napja, mert a dunamocsi kultúrházban több éves kihagyás után ismét megszervezték a véradást „Mások segítése a vérünkben van.” Adj vért! Több milliárd szúnyog nem tévedhet mottó jegyében. Tizennyolcan vettek részt e nemes akción.
A rendezvény első napja délután az alapiskola folyosóján kiállítás megnyitójával folytatódott, amely a kocsi, süttői és dunamocsi alkotók képzőművészeti munkáiból és fotóiból készült.
„Megjegyzem, annak soha nem voltam híve, hogy a megnyitóbeszédben agyon magyarázzák a kiállított műveket, hiszen én úgy vélem, jobb, ha egy tárlaton a néző és a mű kezd egyedi hangulatú párbeszédbe egymással, melynek során mindenki a saját hangján szólítja meg a képet, s az alkotás e szerint válaszol, mintegy mindenkinek annyi titkot árul el magáról, amennyire a nőzőnek szüksége van, illetőleg amennyit be tud fogadni. Ezért ennek a kiállításnak a jelentőségét nehéz túlértékelni. Ezek az alkotások egy titokzatos érzésvilágot szólítanak meg bennünk. Úgy gondolom, minderről csak így, és ezzel a művészi tisztelettel szabad szólni”-mondta megnyitójában Banai Tóth Pál polgármester. A kiállítás értékét növelte a zenélő Igricek verséneklő trió fellépése.
A Süttői Rákóczi Szövetség elnöke Pohlammer László egy 1847-es keltezésű tulajdonlapot adott át a község polgármesterének, mivel ezen a tulajdonlapon dunamocsi polgárok neve található. A tulajdonlap a Dunamocsi Falumúzeumban lesz kiállítva.
Ezt követte Orosz Őrs könyvbemutatója: A hely nevei a nyelv helyei – A kétnyelvűség 1918-tól napjainkig. A kiadvány alapanyagát az a kiállítás alkotja, amelyet tavaly rendezett meg a Fórum Kisebbségkutató Intézet, és három országban került bemutatásra vándorkiállításként.
A Fórum Intézet gondozásában megjelent kötetben, mely négy nyelven szól kisebbségi nyelvhasználatunk történetéről és állapotáról. A napokban több helyen is találkozhat a kiadvánnyal a hazai és a nemzetközi közönség.
E kötet történelmi betekintést kíván nyújtani az első világháborút követően Csehszlovákiához került, ma Dél-Szlovákia részét képező magyarlakta területek nyelvhasználatának egy fontos szeletére, melyet nyilvános nyelvhasználatnak nevezhetünk.
A köztéri feliratok, a közéleti és a hivatalos nyelvhasználat dokumentumai beszédesen tükrözik a kisebbségben élő szlovákiai magyarok sorsát is. E több mint félmilliós közösség 1918-ban, egyik napról a másikra egy nyelvileg idegen állam határai közé került, és az új szláv nemzetállam építésében időszakonként erőszakosabb, néha türelmesebb állami politika által idegenné, gyakran veszélyforrásként kezelt kisebbséggé vált saját szülőföldjén.
1918-ban a hatalomváltással szinte azonnal megjelentek az új állam hivatalos nyelvének használatát szabályozó rendelkezések is, és ezek változásai végigkísérik az elmúlt kilencven évet. Ezekről is áttekintést kíván nyújtani a könyv, hisz a jogi előírások alapjaiban határozzák meg a nyilvános nyelvhasználatot. A köztéri feliratok, a közéleti és a hivatalos nyelv- használat dokumentumai beszédesen tükrözik a kisebbségben élő szlovákiai magyarok sorsát is.
„ E több mint félmilliós közösség 1918-ban, egyik napról a másikra egy nyelvileg idegen állam határai közé került, és – az új szláv nemzetállam építésében időszakonként erősza-kosabb, néha türelmesebb állami politika által – idegenné, gyakran veszélyforrásként kezelt kisebbséggé vált saját szülőföldjén.
1918-ban a hatalomváltással szinte azonnal megjelentek az új állam hivatalos nyelvének használatát szabályozó rendelkezések is, és ezek változásai végigkísérik az elmúlt kilencven évet. Ezekről is áttekintést kívánunk nyújtani, hisz a jogi előírások alapjaiban határozzák meg a nyilvános nyelvhasználatot. Ugyanakkor a mindennapi életben a jogszabályok nem mindig érvényesülnek maradéktalanul. Néha a valós körülmények akadályozhatják az állami nyelvpolitika megvalósítását, mert például a nemzeti kisebbséghez tartozók tömegei még nem ismerik az államnyelvet. Máskor a nagyvonalú törvényi szabályozás sem elégséges a kisebbségi nyelv tényleges használatához, mivel annak egy ellenséges társadalmi közegben kellene megvalósulnia. Ez a szavak és tények közti ellentmondás, az esetek nagy hányadában szokásokon alapuló gyakorlat a kisebbségi nyelvhasználat majd százéves szlovákiai magyar történetében mindvégig felismerhető. Mégis, amennyiben önmagában csak a jogszabályi rendelkezések tartalmát vesszük figyelembe, megállapíthatjuk, hogy a mai Szlovákia messze nem éri el az első Csehszlovák Köztársaság által a törvényekben biztosított nyelvi és kisebbségi jogok szintjét sem” –mondta a könyvbemutatón Orosz Őrs.
Impozáns, szemléletes és módfelett aktuális a négynyelvű (magyar, szlovák, angol, francia szövegű) kiadvány kiadvány. A Horony Ákos, Orosz Örs és Szalay Zoltán nevével jegyzett könyv megkerülhetetlen összegzés, mely nemcsak a száraz tényanyagot – a nyelvtörvényeket, rendeleteket – ismerteti precízen, hanem utal a mellette virágzó gyakorlatra is, az elengedhetetlenül szükséges terjedelemben érinti a demográfiai változásokat, a nemzetiségi arányok eltolódását, és röviden a történelmi kontextust is felvázolja.
Ez a történet valahol ott kezdődik, hogy a komáromi csendőrkapitány 1920-ban elrendeli: az „összes nyilvános jellegű és célú feliratok, címtáblák s egyéb ehhez hasonló kereskedelmi, illetve ipari jelzések, tájékoztató feliratok stb. átfestessenek és pedig akként, hogy helyükbe az átfestés után kétnyelvű, tehát szlovák és magyar feliratok, jelzések lépjenek”, arra hivatkozva, hogy a városban „sok tisztán szlovák és cseh nyelvű s kizárólag e nyelveken értő polgár él és tartózkodik”; ellenkező esetben bírságot helyez kilátásba. Ez a történet valahol a 2012-es állapotok összegzésével (egyebek között a kétnyelvűsítést követelő civil mozgalmak megjelenésével, a nagy publicitást kapott matricakampányokkal, táblaállításokkal, vasúti gerillaharccal) ér véget
A hely nevei, a nyelv helyei nemcsak hasznos kézikönyvként, hanem gazdagon illusztrált albumként is lapozgatható
A pénteki program a nagyszínpad előtt zumba-torna bemutatóval folytatódott, majd a véradók között értékes tárgyi nyeremények kerültek kisorsolásra.
„A véradás olyan esemény, amire az emberek nem azért mennek, mert látni szeretnék, hogyan veszik le mások vérét, hanem azért, hogy leadják, amire nekik nincs szükségük, de másnak annál inkább. A procedúra egyszerű, fájdalommentes: az ereinkben keringő 4 és fél liter vérből lecsapolják azt a pár decit, ami nélkül – az enyhe szédülést leszámítva – még jól van, aki adja, ám az, akinek pont ennyire és pont azonnal van szüksége vérre, különben meghal, és már régóta vágyik arra, hogy csak egy apró kellemetlenséggel járó szúnyogcsípés után ezt a kis szédülést érezze. A vérrel– mindig baj van, annyi mindenképpen, hogy sosincs belőle elég. Ezért kell a véradás”- mondta a sorsolása előtt a polgármester. A szponzorok jóvoltából értékes tárgyi nyeremények találtak gazdára, a fődíj pedig egy hegyikerékpár volt. Egy tűszúrásért cserébe ez igazán jó ajánlat volt. A fődíjat, egy hegyikerékpárt Lajos András nyerte meg.
A szervezők gazdag zenei programmal kedveskednek a Dunamocsra látogatóknak. Az első napon a húszas–harmincas évek kávéházi hangulatát varázsolta a helyszínre a Budapest Bár zenekar, de fellépett a Ströcker Melody sramlizenekar, Mezei Zsolt és zenekara, majd a ZSEB zenekar szolgáltatta a talpalávalót hajnalig.
Szombaton a program horgász-,asztalitenisz-és lecsófőző versennyel indult. A lecsó a hagyományos, híres magyar ételklasszikusok közé tartozik. Habár a lecsó balkáni eredetű étel, ma már a magyar gasztronómia egyik alappillérének tartják. Megszámlálhatatlan formában készítik, a tojásos lecsótól, a rizses és kolbászos lecsón át mindegyik változatában megtalálhatóak az elengedhetetlen összetevők, a vöröshagyma, zöldpaprika és a paradicsom. Szezonális étel. Tehát lecsót főzni talán mindenki tud, így nem csoda, hogy nagyon sokan neveztek a versenybe. A győzelmet a „Fő az egész „ csapat nyerte, másodikok lettek a helyi labdarúgók, harmadikok pedig a vadászok.
A tűzoltóversenyt a helyi egyesület megalakulásának 130. évfordulója alkalmából szervezték 11 csapat részvételével. Az ifjúsági korosztályban a győzelmet a dunaradványi, a felnőtteknél pedig a perbetei csapat nyerte meg. A kiértékelésre a tűzoltószertár előtt került sor, ahol a község polgármestere leleplezte a Szent Flórián szobrot.
A hagyományőrző csoportok fellépése után került sor Vadkerti Imre, valamint a Madarak házibuli zenekar fellépésére.
A fesztivál utolsó napja ökumenikus istentisztelettel kezdődik, délután pedig a Kuttyomfitty Társulat Eltáncolt cipellők című darabjával vezeti be a nézőket a táncok és mesék világába.
A háromnapos rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek a hagyományos mesterségekkel is. Nem volt hiány borokból és murciból sem: hét helyi termelő és a Dunamocsi Borászok Szövetsége gondoskodott a finom italokról.
A szervezők azt remélik, aki ott volt szép emlékekkel és jó kedvvel hagyta maga mögött a falut és remélhetőleg jövőre visszatér!
A szerző felvételeit megtekinthetik a képgalériánkban.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
