(Fotó: Dusa Gábor)

Az elmúlt bő félév után az augusztust pihenéssel tölti az Ifjú Szivek Táncszínház. A tánckar és a zenekar holnaptól szabadságol, de az ősz szervezési előkészületei már folyamatban vannak.

A márciusi bemutatósorozat után, amely a budapesti Müpában indult és a kolozsvári Magyar Operát érintve a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban zárult, számtalan rangos hazai fesztiválon vett részt a társulat. Nemcsak tizennégy magyarlakta faluban, de Késmárkon, Helpán, és a csehországi Folklorika fesztiválon is állt a közönség. Nagy érdeklődést váltott ki szakmai körökben a Martin György tudományos munkásságáról készült előadás is.

Az előadásról remek kritikák jelentek meg Magyarországon, amelyek elindítottak egyfajta szakmai diskurzust is arról, hogy egy néptánc- vagy népzenei előadás könnyen fogyasztható és szórakoztató, vagy inkább gondolkodásra ösztönző legyen. „Ennek a diskurzusnak nem az a lényege, hogy valamelyik nézőpont győzedelmeskedjen, hanem hogy folyamatos vitakultúrával egymást segítse, és megerősítse a közönségben a szükséges kritikus gondolkodást. Sokat beszélgettem kollégákkal is a műsorról, nagyon jó dolognak tartom, hogy az előadás ösztönzi, piszkálja, vagy egyszerűen ingerli az embereket arra, hogy barázdált véleményük legyen a benne látottakról, hallottakról” – mondta Király Miklós, az Ifjú Szivek Táncszínház prímása. A „Martin György utolsó szavai” című előadás legközelebb a Lajtha Ház megnyitóján lesz látható, Bicskén.

A pozsonyi székház több mint húsz alkalommal telt meg. A Ruszinok Világnapjától kezdve a pozsonyi Folklab Patrón című bemutatójáig több rendezvény is odavonzotta a közönséget. Komoly szakmai visszhangja volt a Bandor Éva főszereplésével futó „Profesorka” című darabnak, de a Trepp Platform előadásai mellett a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália is bemutatkozott az évadban.

„Motiváló az a bizalom, amit a nézőinktől kaptuk. Nagy nyugalommal tölt el, hogy az augusztusi pihenőre azzal a tudattal küldhettük el a tánckart és a zenészeket, hogy az év végéig megvalósuló 46 előadás időpontjait és helyszíneit pontosan tudjuk. Ez teszi lehetővé a nagyobb ívű és több időt igénylő előadások párhuzamos előkészítését. Mi majd máskor pihenünk” – mondta Hégli Dusan, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója.

A Pozsonyban tervezett rendszeres előadásokon kívül az ősz folyamán többek között Rimaszombatban, Abaújszinán, Szepsiben, Füleken, Tornalján, Királyhelmecen, Bodrogszerdahelyen lesz látható az együttes. Az új évadban nagy hangsúlyt kapnak a gyermek- és ifjúsági előadások is. Országszerte közel 30 nevelő előadás szerepel a tánckar turnénaptárában. Magyarországi vendégszereplésükön a Martin előadás, de a novemberre átkerült brüsszeli bemutatón a Finomhangolás kerül színpadra. A következő évad tervezett előadásainak listája az Ifjú Szivek Táncszínház honlapján az Eseménynaptár menüpont alatt található.

(Sajtóközlemény)