Az elmúlt években megváltozott az életünk; a háború, és az azt körülvevő szellemi fertő a mindennapok része lett. Mi, felnőttek átsiklunk a naponta ránk omló szankciók, intézkedések és a józan ésszel nehezen felfogható politikai döntések áradatán. Nem figyelünk a részletekre, hiszen befolyásolni a döntéseket nem tudjuk, akkor meg minek is foglalkozzunk velük!?
Kisebbik lányom a serdülőkor határán kinyílt a világ felé minden irányban. Tegnap este viszont engem is meglepett a kérdésével:
apa, mi az a védővám? Kell a vámot is védeni?
A Híradót nézte, s éppen az Európai Bizottság azon döntését hallotta, amely a kínai autókra kivetett védővámokról szól. Elmagyaráztam, hogy pár kínai autómárkára az Unió amolyan extra adót vet ki, hogy védje a piacokat. Azt hittem, ennyivel beéri. De a kíváncsi lélek nem engedte – tovább kérdezett: apa, miért kell minden autóra más és más adókulcsot használni? Mi értelme van ennek?
Az Európai Bizottság tavaly október elején indított szubvencióellenes vizsgálatot az elektromos járművek behozatalával kapcsolatban, arra keresve a választ, hogy az értékláncok részesülnek-e illegális támogatásban, és hogy ez a támogatás okozhat-e gazdasági kárt az uniós gyártóknak.
A vizsgálat alapján a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kínai elektromosautó-ipar tisztességtelen támogatásban részesül, ami gazdasági kárral fenyegeti az uniós gyártókat.
Na, ekkor elgondolkodtam. Az Európai Bizottság hozott egy döntést. Kinek az érdekében? Az európai autóipar kulcsjátékosai nyomatékosították – nem értenek egyet a tervezettel. Mert nekik ez kárt okoz.
A 27 tagország közül csupán 10 támogatja a tervezetet.
S mi történik? Valakik nyomására az EB úgy dönt, hogy megbünteti a kínai autógyártókat. Indok nincs, nem is kell. Az elmúlt években ment ez nagyban – mindegy, hogy milyen szankciókat vezetünk be, a lényeg, hogy (a nem létező) háttérhatalom, vagy „Joe bácsi“ büszke legyen egy szűk kis csoportra, akik hűen teljesítik a parancsokat. Mert ezt parancsra teszik, ebben biztos vagyok.
Az elmúlt években szankciók tucatjait hoztuk meg. Az eredmény? Az energiaárak az egekben, Európa most 3-4-szer többet fizet az energiákért, mint tette azt pár éve. Tönkrement a vegyipar, vergődik az acélipar, amely az energiaárak mellett a károsanyagkibocsátási határértékekkel is küzd, és komoly problémákkal küzd az autóipar. Miért is? Mert minden áron harcolunk azon döntéseink mellett, amelyekről bebizonyosodott, hogy egyedül az Unió egészére nézve károsak, de hát a parancs az parancs.
Rövid időn belül leépítjük versenyképességünket, kiszervezzük az ipart Ázsiába, Amerikába.
A jelenlegi védővámok egyet fognak eredményezni – a kínai válaszlépés újabb fájdalmas góc lesz a beteg európai testben, ebben biztos vagyok. S abból kiindulva, hogy a szakma elutasítása mellett, 10 tagország támogatásával is át lehet vinni döntéseket, amire az Unió egésze fizet rá, csak egyet mondhatunk:
ez egy beteg világ! S bizony ez kemény tízezrekbe fog kerülni – nem euróban, hanem megszüntetett munkahelyekben mérve!
Apa, mi akar ez lenni? Nem tudom, de ideje lenne az egésznek véget vetni! Álljunk végre a sarkunkra, a szakmai döntéseket ne írja végre felül a nagypolitika!
Élesztős Pál/Felvidék.ma
A szerző fejlesztő-gépészmérnök, energetikai szakértő
