Mezey Béla fotóművésszel – aki most ünnepelte 90. születésnapját – évek óta hosszasan beszélgetünk telefonon, de a személyes találkozó még váratott magára. Egy szép októberi napon, egy újlipótvárosi presszóban került rá sor. Barátságunk egy könyvhöz, az In memoriam Ferencsik János című kötethez kötődött.
A szerző először felkért, hogy gondozzam a könyv szövegét, de akkortájt hadilábon álltam az idővel. Így egy cikket vállaltam, amiben Ferencsik Jánosról emlékeztem meg nyolcvan írótársammal együtt. A visszatekintők névsora igen tekintélyt parancsoló, közöttük van Vásáry Tamás, Petrovics Emil, Jurij Szimonov, így megtiszteltetésnek éreztem közöttük szerepelni. Volt, ki a feladatot komolyan vette, volt, aki letudta a felkérést pár kedves sorral.
Az írástudók, kortársak és tisztelők java része méltó módon emlékeztek meg a nagy magyar karmesterről, aki életét – ellentétben világjáró kortársaival – a magyar koncertéletnek szentelte. Az összeállítás gondosan szerkesztett, de Mezey Béla fotói nélkül félkarú óriás lenne. A fotográfus az opera műfajával jegyezte el magát. Végigjárta az Operaház ranglétráját, hivatásos fotósnak nevezték ki, ezt követően a balettfotózásban is örökbecsűt alkotott. Ferencsik Jánoshoz igaz barátság fűzte, így nem véletlen, hogy e kötet illusztrációinak összeállítása nem jelenthetett neki gondot. Sajnos az első kiadás számos hibát tartalmazott, amit idén javítottak ki, én már a korrigált változatot vehettem kézbe. A megemlékezések érdekesek, de a könyv igazi értékét a fotók adják. Megismerhetjük a tépelődő mestert, a sikeres művészt egy koncert vagy operaelőadás utáni felfűtöttségben. Az utolsó előtti kép a japán karmesterről, Kobayashi Ken-Ichiróról készült, midőn feltekint a Mester szobrára. Ellesett pillanatok, melyek mára a zenetörténet részei. Néhány személyes vonatkozással folytatnám.
Ferencsik Jánossal személyesen nem találkozhattam, mikor 1985-ben a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz kerültem, már nem volt köztünk. Viszont számtalan láthatatlan szál köt össze minket. Hegedűtanulmányait a Koronaőr utcai polgári iskolában kezdte, ugyanabban az alma materben, ahova engem is beírattak 1960-ban. Akkor már Kosciuszkó Tádé utcai Zenei Általános Iskola volt a neve. Tanáraim gyakran emlegették Ferencsik Jánost, aki a nemrégiben elhunyt Tiboldi Mária operetténekessel együtt a híres diákok listáján előkelő helyen szerepelt. Az iskolától egy sarokra áll a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templom, ahol Ferencsikkel az ottani kántor, Bodrogi Lajos foglalkozott, s később önálló feladatokkal is megbízta. Engem is ebben az Isten házában kereszteltek, s vasárnaponként mind a mai napig ide járok népes családommal. Most, mikor felújították a templom orgonáját, eszembe jutott a hangszer egykori híres játékosa.
(Folytatjuk)
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
